A győri mentőápolónak hivatása az életmentés

Ihász Róbert győri mentőápoló a közelmúltban a szabadnapján tartott Komáromba, amikor baleset történt az 1-es úton. Egy autó elsodort egy biciklist, aki súlyosan megsérült. Róbert azonnal félreállt, hogy segítsen. A sérült olyan rossz állapotban volt, hogy leállt a légzése és a keringése, és a helyszínen újra kellett éleszteni. Sajnos az 50 éves férfi a megfeszített orvosi segítség ellenére másnap reggel a kórházban életét vesztette. Az eset mégis arról tanúskodik, hogy micsoda hivatástudat él a mentőkben, hogy mindig, minden körülmények között azt helyezik az első helyre, hogy életet mentsenek.

– Mindig is ez volt az álma, hogy mentős legyen?

– Igen, ez régi álom volt, de sokáig nem vált valóra. Már felnőtt fejjel, harminchét évesen léptem be a mentőkhöz 2015-ben. Addig teljesen más foglalkozásom volt. Viszont amikor beléptem, akkor rögtön tudtam, hogy ez egy jó döntés volt. Még úgy is, hogy tulajdonképpen minden előképzettség nélkül indultam el az egészségügyi pályán.

Felnőtt fejjel

– Hogyan kell ezt elképzelni?

– Harminchét évesen visszaültem az iskolapadba a huszonévesek közé. Amikor beléptem a mentőkhöz, azonnal letettem egy belső vizsgát, amit sorra követtek a gyakorlati képzések. 2018-ban szereztem meg a gyakorló mentőápoló képesítést, majd 2020-ban a mentő szakápolói végzettséget is a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolában. A gyakorlatot a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban töltöttem, ahol rengeteg tapasztalatra tettem szert. Tulajdonképpen akkor sodort igazán magával ez a hivatás. Nagyon sokat köszönhetek vezetőimnek és a tapasztalt mentőskollégáknak, mert ők rengeteget segítettek és segítenek ma is.

– Hogy látja, hol tart most?

– Ez a hat év nem tűnik soknak, amiből gyakorlattal együtt négy és fél, öt év az iskola volt.  Azt gondolom, hogy ez alatt az idő alatt minden megragadt, aminek meg kellett. Egész más a munka mellett felnőtt fejjel tanulni és elsajátítani az ismereteket, amit a mindennapi munka során alkalmazunk is. Remélem, hogy a tanulásnak nincs ezzel vége. Bízom benne, hogy sokáig dolgozhatok még a mentőszolgálat kötelékében és sok emberen sikerül segítenem.

Minden megváltozott

– Mivel foglalkozott, mielőtt mentős lett?

–  Előtte teljesen más területen dolgoztam. Vállalkozásom volt 2010-ig. Ezt követően több képesítést is szereztem és több munkakörben is dolgoztam mint alkalmazott. Amikor beléptem a mentőkhöz, akkor tényleg minden teljesen megváltozott.

–  Mi ragadta leginkább magával?

– Talán sokan tudják, hogy egymást bajtársnak szólítjuk. Ez nem véletlenül alakult ki. A mentősök egy nagyon jó, összetartó közösséget alkotnak. Egy civil szakmából érkezve megtapasztalni ezt fantasztikus élmény volt. Főként ez volt az, ami megfogott.

– Mi motiválta, hogy felnőtt fejjel elinduljon ezen a pályán? A környezetében volt ön előtt példa?

– A Győri Kereskedelmi és Iparkamara szervezett látogatásokat különböző szervezetekhez, többek között a mentőkhöz is.  Ennek köszönhetően jutottam el először a Győri Mentőállomásra, ahol megismerkedhettem a mentők munkájával és részt vettem egy kifejezetten laikusoknak tartott képzésen. Itt ismertem meg Fogarasi Zoltánt, Győr-Moson-Sopron megye vezető mentőtisztjét.  Nagyon tetszett a hozzáállása és az a szakmaiság, amit láttam tőle. Nekem ő lett a követendő példa. De sokat jelentett az is, amikor megtapasztaltam, mennyire fantasztikus emberek a mentősök. A kislányom ötéves korában egy szerencsétlen esés következtében súlyos sérülést szenvedett. Több napig feküdt kórházban. Ekkor éreztem azt, hogy mennyire tehetetlen vagyok egy ilyen helyzetben. Talán a legfőbb motivációm ez volt, hogy felelős apaként azt éreztem, hogy ezeket az életmentő dolgokat nekem tudnom kell, és ha van rá lehetőségem, másoknak is meg kell mutatnom.

– Most már szakemberként át is adja ezt a megszerzett tudást?

– Igen, több képzésen is részt vehetek, ahol pedagógusoknak, diákoknak tartunk elsősegélynyújtó képzéseket, amelyen a defibrillátor használatát is megtanítjuk. Azt szoktuk mondani, hogy soha ne legyen rá szükség, de ha kell, tudják és merjék használni. Sikerült már úgy megmenteni egy ember életét, hogy a Gárdonyi-iskola titkára – aki részt vett egy ilyen képzésen – és segítői az újraélesztő készülék segítségével hoztak vissza az életbe egy idős férfit, aki az iskolánál lett rosszul.

– Ez a legfontosabb, amit a laikusoknak is tudniuk kell?

– Azt szeretném mindenkiben tudatosítani, hogy ha szükséges, akkor merjenek segíteni. Hívjanak segítséget, hívják a 112-es segélyhívó számot és kövessék a mentésirányító utasításait. Győződjenek meg, hogy a helyszín biztonságos legyen, nehogy ők is bajba kerüljenek. Ha azt tapasztalják, hogy nem reagál vagy nincs légzése a bajbajutottnak, akkor valószínű, hogy keringésmegállást történt. Ebben az esetben azonnal jelezzük a mentésirányító felé, hogy megkezdett újraélesztés van folyamatban. Ezt nagyon fontos, mert ő ennek tudatában akár nagyobb erőket is tud a helyszínre küldeni.

Kezdjük el nyomni a mellkast folyamatosan erősen és mélyen. Ha elfáradunk, kérjünk meg valakit, hogy folytassa egészen addig, amíg kiérkeznek a mentők. Tudom, hogy ijesztő lehet. Ha sérült, esetleg még vérzik is, még inkább. De meg kell tenni. Csak így van esélye. Ne feledjünk folyamatosan kapcsolatban maradni a segélyhívó diszpécserével, mentésirányítóval, aki segíteni fog nekünk mindenben.

Megváltozik a gondolkodás és a környezet érzékelése

– Volt már a januári esethez hasonló, hogy munkaidején kívül mentett életet?

– Olyan eset, hogy elsőként kellett civilben beavatkoznom, több is volt, de életmentés ezt megelőzően még nem. Csak hogy néhány példát említsek: előfordult, hogy vakáció alatt mellettem történt valami egy kisgyerekkel, vagy a Balaton vizét nyelte félre pancsolás közben és pánikba esett. Vagy megesett az is, hogy a családommal egy keresztelőn voltunk, amikor a templomból kifelé jövet megláttam, hogy egy idős néni rosszul lépett és elesett, csúnyán megütötte a fejét vérzett. Ilyen esetekben automatikusan odalépek és próbálok segíteni. Csak utólag esik le, hogy emiatt mindenki rám vár egy fél órát. De ilyenkor nem gondolkodik az ember, csak automatikusan teszi a dolgát. Talán segítségnyújtás közben meg is változik a gondolkodás és a külső környezet érzékelése. Mint ahogy a legutóbbi esetnél is. Már csak akkor jöttek lassan elő az emlékek, hogy mi is történt, amikor már otthon voltam. Persze a gyerekeknek is el kellett magyaráznom, hogy miért véres a ruhám. Meg kellett őket nyugtatnom, mert először azért megijedtek.

– Önt, akit erre kiképezték, egy ilyen eset mennyire viseli meg? Megterhelő az újraélesztés?

– Igen, megterhelő. Fizikailag és mentálisan is. De mindenképpen az az első, hogy a segítséget meg kell adni. Utólag ha esetleg rossz hírek jönnek, hogy nem sikerült, vagy közben meghalt, akkor nehézzé teszik. Jó ideig velem maradnak az emlékek.

A vízen töltődik

– Hogyan kapcsolódik ki, töltődik fel?

– A kikapcsolódás az mindenképpen a víz, a Duna. Világéletemben a víz mellett töltöttem az időmet, és emiatt a kötődésem is megvan. A gyerekeim 9 és 12 évesek. Egyikük lovagol, a másik focizik, sok idő ezek mellett nem jut az önmegvalósításra.  Azt, ami nem róluk szól, és kimondottan kikapcsolódás, a vízi természetjárás, a Szigetköz, a vízen eltöltött idő jelenti.