Hat nyertes, négy alkotó

2021.12.23. 14:06

Ovisok és kisiskolások rajzaiból születtek meg a Soproni Petőfi Színház kabalafigurái

A Soproni Petőfi Színház októberben hirdette meg rajzpályázatát, amelyben óvodásokat és alsó tagozatos kisiskolásokat buzdítottak, hogy alkossák meg a színház kabalafiguráját. A beérkezett pályaművekre a közönség is voksolhatott és a teátrum zsűrije is felállította a maga sorrendjét.

kisalfold.hu

A Soproni Petőfi Színház Kabala rajzpályázat díjátadó ünnepsége.

Forrás: Szalay Károly / Kisalföld

A két szavazáson összesen négy rajzot választottak ki, ugyanis szoros volt az egyetértés a két zsűriben: két apróság begyűjtötte mind a közönség, mind a színház zsűrijének elismerését.

A szerdai díjátadón a nyertesek átvehették oklelvelüket, valamint megkapták a saját rajzukat nem csak párnára nyomtatva, de figuraként megvarratva is. 

 

 

 

A színház tervei szerint, a rajzokból a tavaszi gyermekelőadások alkalmával kiállítást rendeznek, és a színház előtereiben a nyertes figurák is megjelennek majd.

 

A közönségszavazás nyertesei:

3. Bogdán Napsugár

2. Németh-Torda Karolina

1. Mattiassich Mira Enikő

 

A színház zsűrije Pataki András a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a színház plakátjainak kreatív alkotója, grafikusa Gál Krisztián és Németh Ervin a Soproni Petőfi Színház dramaturgja voltak, akik a következő sorrendet állították fel:

 

3. Mattiassich Mira Enikő

2. Schneider Noémi

1. Németh-Torda Karolina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában