2021.12.23. 11:51
Jobaházán is segített a Jóakarat - A férj munkanélkülisége megviselte a családot
Jókor jött a segítség és olvasóink támogatása a jobaházi Horváth családnak. Az adományból tudnak karácsonyfát venni és kétéves kisfiuknak ajándék is kerül a fa alá.
A jobaházi Horváth családban a családfő tavaly elvesztette állását. Kereste az újabb kenyérkeresetet, de csak három hónapja sikerült elhelyezkednie. A közben kieső bevétel viszont nagyon hiányzik nekik.
– A férjemet félrevezették. Új munkát, szolgálati lakást, kiemelkedő bért ígértek neki annak idején, és ő elfogadta az ajánlatot. Felmondott régi munkahelyén, csakhogy az újból nem lett semmi. Így kerültünk nehéz helyzetbe – vázolta a körülményeket Horváth Gáborné. – Nem tudtuk fizetni a csekkeket, körülbelül kilencvenezer forintnyi adósságunk gyűlt össze. Közben kétéves kisfiam megbetegedett, műtétje is volt. A gyógyszerek, a kórházba járás szintén sokba került. Ráadásul újabb gondok derültek ki, így januártól további vizsgálatok és kezelések várnak rá.
A Jóakarat hídján át érkező támogatás a legjobbkor jött Horváthéknak. Egyelőre karácsonyfát sem tudtak vásárolni, most olvasóinknak köszönhetően erre is sor kerül.
– Először is befizetjük a csekkeket. A kisfiúnak is tudunk ajándékot vásárolni, aminek nagyon fog örülni. Márciusban születik meg a következő gyermekünk, szeretnénk számára is pár apróságot beszerezni. Ezeket magunk nem tudtuk volna megvenni, de hála a Kisalföld olvasóinak, szép karácsonyunk lesz. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzásegített bennünket – fogalmazott az édesanya.
Jóakarat hídja - Győr-Moson-Sopron megye
- Jóakarat hídja - A műtétre váró Éva egyedül neveli a lányát Mosonmagyaróváron
- A Jóakarat Hídján keresztül segítettek olvasóink - A győri anya és lánya már együtt ünnepelhet
- Melegben húzhatja ki a telet a bőnyi család
- Építsük tovább a Jóakarat hídját! Közel hatmillió forintból segítettek 2023-ban olvasóink beteg gyermeknek, leégett házak újjáépítésében, rászoruló családoknak

- Építsük tovább a Jóakarat hídját!