Közel egy éve jövedelem nélkül

2021.12.03. 07:41

Jóakarat – Nagyszentjánoson tüzelőre és a fa alá is jut olvasóink adományából

A négy gyereket nevelő nagyszentjánosi Bari Béláné egy éve kezdődő betegsége miatt jutott bajba. A Jóakarat hídja alapítvány kétszázezer forintos támogatásával nem csak a család tüzelőgondjai oldódhatnak meg.

kisalfold.hu

A gyerekek 2016 óta állnak nagymamájuk gyámsága alatt. A családfenntartó Marikánál tavaly novemberben daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, ami teljesen felforgatta az addig is szűkölködő család életét. A 18 éves Dominik, a 16 éves Annamária, a 15 éves Levente és a 13 éves Evelin csak nagymamájukra számíthatnak.

– Miután kiderült a betegségem, egy évvel ezelőtt kemoterápiát kaptam, majd sugárkezelésre kellett járnom – mondta az asszony. – Dolgozni a betegség miatt nem tudtam, így jövedelmem majdnem egy éve nincsen.

A támogatást főként tűzifára szeretnék felhasználni, hiszen a tél beálltával erre lenne a legnagyobb szükségük.

Jelenleg leginkább hősugárzóval oldják meg házuk befűtését, ami a drága villanyáram miatt csupán ideiglenes megoldásként szolgálhat.

– A Nagyszentjánosi Bakonyér Gyermekjóléti és Családsegítő Intézmény ajánlotta, hogy forduljunk a Kisalföld alapítványához segítségért – mondta Bari Béláné. – A Jóakarat támogatása a legjobbkor érkezett, hiszen meg tudjuk venni a tűzifát és a maradék pénzből a Jézuskára is futja – magyarázta Marika. – Leginkább ruhaneműt szoktam venni a gyerekeknek, hiszen mindegyikük növésben van, erre van legjobban szükségük. Magam és a gyerekek nevében is nagyon köszönöm a Kisalföld olvasóinak a segítségét, hálás vagyok a jó szándékú támogatóknak. Nagy öröm, hogy meleg lakásban készülhetünk az ünnepre, és a gyerekeknek kerül valami szép a fa alá.

Épül a jóakarat Hídja

Tovább építhetjük a Jóakarat hídját olvasóinkkal, hogy szebbé tegyük azok karácsonyát, akik nélkülöznek. Támogatásaikat továbbra is köszöni és fogadja a Lapcom Média Alapítvány (számlaszám: 12096705-01312657-00100008). A kuratórium minden kérelmet elbírál és lehetőségeihez mérten segít. Várjuk azok jelentkezését is, akik rászorulnak a támogatásra. Levélcímünk: Kisalföld szerkesztőség, 9021 Győr, Újlak utca 4/A. A borítékra kérjük, írják rá: Alapítvány. Kérésüket e-mailben az [email protected] címre is eljuttathatják.

Jóakarat hídja - Győr-Moson-Sopron megye

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik