Hamuvá lett a család otthona Győrben december 23-án

December huszonharmadikán a legtöbb háztartásban már az utolsó masnikat kötötték az ajándékokra, sőt, sok helyen már a karácsonyi ebéd előkészületei is elkezdődtek. Addig Győr-Szigetben egy nagymama kis unokájával próbált meg az ablakon át kimenekülni égő otthonukból. A családnak szinte mindene odaveszett, ami maradt, az néhány vizes, füstszagú ruha és a borzalmas emlékek. Végül szükséglakásba kényszerülve töltötték az év legmeghittebb ünnepét. A tűz előtt is szerény körülmények között éltek, de most szinte mindenük odalett. Mégis hálásak, hogy végül egyikük életét sem ragadták el a lángok. A Jóakarat hídja azonnal segítő kezet nyújtott a családnak, hogy újrakezdhessék életüket és megpróbálhassanak felejteni. 

A békés ünnepi várakozás, néhány perc alatt rémálomba fordult át a Vági családnak. A nagymama huszonharmadikán délután épp visszaért a boltból a kenyérrel. Nekilátott a konyhában főzni, közben fél szemmel be-bepillantott a szobába a kis Lacikára, ötéves, beteg unokájára, akit ő nevel. A kisfiú Váginé Erika két lányával, valamint másik unokájával, a kétéves Lettivel volt. Majd hirtelen az egyik lánya felugrott és kirohant a konyhába. 

– Feltűnt, hogy furcsán világos van odabent. Mikor beléptem, láttam, hogy lángol a szekrény, fogalmam sincs, mi történhetett, csak futottunk ki mind lélekszakadva – emlékezett vissza Váginé Erika. – Lacikát a kis babakocsijában gyorsan kitoltam az udvarra, majd fordultam is vissza a Lettikéért. A gyermek a szoba közepén állt megdermedve, onnét kiabált, hogy „mamikám, mamikám!”. Felkaptam, de az ajtón már nem tudtunk kimenni, mert a keret körben lángokban állt. Az ablakhoz vittem a kicsit és próbáltam kinyitni, de elsőre nem sikerült – mutatja a megszürkült üvegtáblákat, amiket hosszú törések szabdalnak. 

A nagyszoba padlóján elszenesedett tárgyak, megégett gyerekjáték, félig pernyévé vált ruhácska, van, amiről már azt sem lehet megmondani, mi volt hajdanán. 

– Nagy nehezen kinyílt és felültettem a kislányt a párkányra. Aztán egy hatalmas durranást hallottam, majd rögtön egy nagy lökést éreztem, amitől a földre roskadtam – a hölgy tenyerébe temeti arcát és elcsukló hangon igyekszik folytatni a történetet. Körben a hajdan rózsaszín falakból csak itt-ott villan ki egy-egy megkormosodott folt, a tűz szinte mindent feketére festett. – Nagy nehezen feltápászkodtam. A lábaim gyakran fájnak, így nagyon nehezen tudtam felmászni az ablakba. Ahogy próbálkoztam, az cikázott át az agyamon, hogy megpróbáljam-e a kislányt kiejteni az ablakon. Családi házban lakunk, vagyis laktunk eddig, de a járda és a párkány közt nagy a távolság, és én borzasztóan féltem, hogy a kicsi megüti magát. De közben hallottam, ahogy a tető elkezd recsegni felettünk és a lángok is egyre közelebb értek. Az ablak csipkefüggönyéből egy égő darab a hátamra esett és a tűz a hajamba is belekapott, ahogy próbáltunk menekülni. Később még Lettike szőke kis fürtjei közt is találtunk olyat, ami megkormolódott. 

A nagymama nem emlékszik, végül hogyan sikerült kijutniuk az ablakon át. 

Az utcán állva látszik, hogy az ablak és a járda kemény, hideg betonja közt majd egy felnőtt embernyi a távolság. Ettől az eséstől féltette a kislányt Váginé Erika, miközben attól is rettegett, hogy rájuk dől a ház. 

Már négy nap telt el a szörnyű eset óta, de a házban szinte még mindig vágni lehet a füstszagot. Az ajtóban többzsáknyi nadrág, színes gyerekpulcsi és ágynemű, ezek mind eláztak vagy megégtek. Mint elmondták, szinte semmijük nem maradt. 

– A ruhát, ami most rajtam van, a hamuból szedtük elő. De kabátom sem nekem, sem a férjemnek nincs. 

A család a tűzesetet követően egy önkormányzati szükséglakásba költözhetett, de szerény anyagi helyzetük miatt még nem tudják, mi lesz velük. Elmondták, főleg élelmiszerre lenne szükségük, de minden segítségért hálásak. A nagymamát azóta is gyötrik az emlékképek, de mint hozzátette, hálásak azért, hogy senki nem vesztette életét. El sem merik képzelni, mi lehetett volna, ha éjszaka csapnak fel a lángok.