Nem ismertek lehetetlent

2021.12.24. 09:29

Csodával határos karácsonyi jogosítványszerzés

Különleges adventi találkozón vehettek részt a Kisalföld munkatársai Szilsárkányban. A 72 éves Varga Imre látta vendégül egykori oktatóját, a 82 esztendős Végh Ferencet. A siketnéma rábaközi férfi autóvezetői oktatását csak a 400-as (mai Lukács-) iskola egykori kiváló tanára vállalta el negyvenöt éve. Az emberi akaraterő, szolidaritás és tisztesség szép példájának záróakkordja ’76 karácsonya előtt pár nappal zajlott.

Szeghalmi Balázs

Varga Imre kis körre is elvitte egykori oktatóját, Végh Ferencet a rábaközi településen. Imre négy és fél évtizede vezet balesetmentesen, még koccanása sem volt. Fotó: Csapó Balázs

A két férfi mesébe illő története 1976 szeptemberében kezdődött. Az akkor 27 éves Varga Imre elsősorban magának, de kicsit munkatársainak is meg akarta mutatni, hogy képes jogosítványt szerezni. A döri születésű fiatalember siketnémaként jött világra, a hallószervei nem fejlődtek ki. Óriási szorgalommal megcsinálta előbb a KRESZ-, majd a műszaki vizsgát. Már „csak” egy oktatót kellett találnia a vezetési gyakorlathoz. Ez nem volt egyszerű, az első oktató, amikor meghallotta, hogy siketnéma emberrel kellene kimenni a forgalomba, Imre kartonját is a földre hajította.

 

Az egyetlen esély

 

Ez az a pont, amikor átadjuk a szót Végh Ferencnek, az egykori 400-as – napjainkban Lukács-iskola – tanárának. „Autószerelő- és karosszéria- lakatos-szakmát tanítottam, de másodállásban autóvezető- oktatóként is dolgoztam. Én voltam a harmadik, aki megkapta Imre aktáját, ám a kolléganők el sem merték mondani a lényeget. Amikor megtudtam, hogy a fiatalember siketnéma, annyit mondtak: »Te vagy a pedagógus, találd ki, hogy tanítod meg vezetni.« Rendben, gondoltam, ez a gyerek jogosítványt fog szerezni 30 óra alatt, ahogy az ép társai többsége” – elevenítette fel Feri bácsi, aki 2013-ban vesztette el a látását.

 

Milyen volt az első találkozó? – kérdeztük Imre feleségétől, Margitkától, aki mindvégig tolmácsolással segítette a szilsárkányi beszélgetésünket. „Kettős érzések voltak bennem. Örültem, hogy egy oktató végre elvállalt, de nagyon izgultam. Tisztában voltam vele, hogy még egy ilyen jó embert nem találok. Ez az egyetlen esélyem a jogosítványra – mutatta jelbeszéddel Imre. – Már az első órára A/4-es füzettel érkeztem, így kommunikáltunk később egymással. Ha bármi kérdése volt, azt azonnal írta a füzetbe, aztán válaszoltam rá. Emellett kidolgoztam a négy pontból álló jelrendszerünket. Az indulást, a bal-jobb irányt, valamint a lassítást külön jelekkel mutattam neki. Erre azért volt szükség, mert ezek alapján értettek vele szót később a vizsgabiztosok is” – mesélte az egykori oktató.

 

A látásával kompenzált

 

Az első közös útra mindketten jól emlékeztek. A mai 14-es úton haladtak, egészen a medvei Duna-hídig. „Elvben elképzelhetőnek tartottam, hogy egy siketnéma ember jogosítványt szerezzen, de tudtam, hogy jó képesség, érzék szükséges a vezetéshez. Imre szerencsére a látásával remekül kompenzálta a hátrányát. Már az elején feltűnt, milyen jól használja a tükröket, s a kocsit is ügyesen kezeli, irányítja” – mesélte Végh Ferenc. Ám ahogy ilyenkor a filmekben, az emberi gonoszság, rosszindulat az életben is felütötte a fejét.

 

„Teltek az órák, elégedett voltam Imre teljesítményével. Nyúlon még egy karambolt is megakadályozott; egy részeg kerékpáros fordult elénk a főúton, de sikerült elkerülnie az ütközést. Ezek ellenére egyre-másra kaptam a félreérthetetlen utalásokat a kollégáktól. Volt, aki azt mondta: »Feri, mi csak azt akartuk, hogy próbát tehessen a srác, arról nem volt szó, hogy jogosítványt is kap majd.« De minden kétkedőnek annyit mondtam: én vagyok az oktató, én vállalom a felelősséget az összes tanítványomért, és egyelőre semmi akadályát nem látom Varga Imre forgalmi vizsgájának. Nem sokkal a vizsga előtt elmentünk Pannonhalmára, az apátsághoz. Imre felfelé magától ügyesen visszaváltott, lefelé a motorféket vette igénybe. Ekkor éreztem, hogy tényleg meglehet az a jogosítvány” – folytatta Végh Ferenc.

 

Megható találkozás Szilsárkányban, a két férfi örök emlékeket köszönhet egymásnak. A siketnéma Varga Imrét jogosítványhoz segítette Végh Ferenc, az egykori kiváló győri tanár pedig nagy pedagógiai sikerének tartja ezt. Felvételünkön Imre első autóját, egy hasonló Skodát mutat, mint amin vezetni is tanult. Fotó: Csapó Balázs

Felpörgetett Skoda

 

Az oktató és tanítványa kapcsolata közben csak erősödött. „Öt füzetet írtunk tele. Mindig türelmes volt Feri bá’. Amikor felértünk az apátsághoz, azt vetette a papírra: megérdemeljük a pihenőt, járjunk egyet a monostor körül, szép innen a kilátás. Arra is volt példa, hogy megvicceltük az egyik oktatókollégáját, aki azt kérte, hogy vigyük haza Szabadhegyre, mire Feri bácsi mondta neki, hogy oké, akkor mostantól irányítsd te a tanulómat. Nem értette, miért nem arra megyek, amerre mondja, aztán megmutattuk neki a jelrendszerünket. Amikor megálltam a házuk előtt, ő is elismerően szólt a teljesítményemről” – emlékezett Varga Imre.

 

Közeledett a vizsga napja, úgy tűnt, ismét ugyanabba a folyóba lép a döri fiatalember, mint az út elején. Nem akadt ugyanis vizsgabiztos, aki egyedül le merte volna vizsgáztatni. „Végül az a döntés született, hogy a győri vizsgabizottság elnöke és egy vizsgabiztos közösen tart Imrével. Nem értettem ezzel egyet, de úgy éreztem, hogy csak ártok, ha fel- emelem a szavam. A vizsga napján annyit tettem, hogy a Skoda alapjáratát kicsit felhúztam, hogy ne fulladjon le a kocsi, ha izgulna Imre. A jelrendszert átbeszéltük a vizsgáztatókkal. Amikor elindultak, még egy imát is elmormoltam, hogy Imre üljön a volánnál, amikor visszatérnek” – mondta Végh Ferenc.

 

Negyvenöt év után újra egy autóban Végh Ferenc (b) és Varga Imre (j). Fotó: Csapó Balázs

A családomat rábíznám

 

A csoda 1976 karácsonya előtt pár nappal megtörtént: az egyórás vizsga után Varga Imre vezette vissza a tanulókocsit az ATI telepére. „Elevenen él bennem, hogy a vizsgabizottság elnöke azzal köszönt el, hogy »erre a fiatalemberre a családomat rá merném bízni az utakon«. Miután kitöltöttük a papírokat, Imre indult vissza a vasútállomásra. Leírtam neki, hogy »most már van jogsid, vezess nyugodtan a belváros- ba«. Az állomásnál hosszasan búcsúztunk egymástól, nem felejtem azt sem, hogy ameddig látta a kocsimat, addig integetett, boldogan ugrálva. Nyert tanítványom országos első díjat, kettő ezüstérmet, de a pedagógusi munkámnak talán ez volt a csúcsa” – mondta Végh Ferenc.

 

Varga Imre pedig immáron négy és fél évtizede vezet balesetmentesen, még koccanása sem volt. „Amikor 1977 tavaszán megismerkedtünk, autóval vitt randevúzni. Az első kocsija hasonló Skoda volt, mint amin tanult vezetni. Az egyik testvérem Pécsen él, őt többször hazavitte, vissza egyedül jött, de a hosszú úton sem akadt gondja a vezetéssel. Manapság főleg bevásárolni járunk kocsival Csornára, de néha az unokánkat is kisegíti a papa, ha véletlenül lekési a buszt” – búcsúzott nevetve Vargáné Knapp Margit, Imre felesége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában