Szent István-akna mélyítés: az utolsó nagy beruházás Brennbergbányán

Requiem az első magyarországi szénbányáért és bányászaiért címmel a napokban jelent meg Hofer Rezső nyugalmazott bányafőmérnök könyve. Ez az első olyan kiadvány, amelyet nem történészek írtak, hanem egy szakmabeli szemszögéből dolgozza fel Magyarország első szénbányájának történetét. A Brennbergbánya, Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata és a Soproni Múzeum Központi Bányászati Múzeuma szervezte pénteki eseményre sok helybéli volt kíváncsi, megtöltötték a brennbergi kultúrházat.

Többgenerációs bányászcsalád

Az előadót sokan ismerték, hiszen Brennbergbányán született többgenerációs bányászcsaládban 1937-ben. Általános iskolába is ide járt, érettségit a soproni Berzsenyi-gimnáziumban tett.

– A háború utáni új politika elvégezte kíméletlen dolgát Brennbergben, 1951-ben végleg leállította a nagy múltú szénbányát. A bányászokat széttelepítette az országban, Oroszlányba, Várpalotára, Tatabányára kerültek, ez is egy hosszú, drámai története az itteni családoknak. Apám Tatabányán kapott munkát, édesanyámmal itthon maradtunk. Az érettségi után két hónappal én is bányásznak álltam, az oroszlányi bányaüzem fizikai dolgozója lettem. Munka mellett technikusi, majd 1969-ben a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen bányamérnöki oklevelet szereztem. Sok területen dolgoztam, tíz éven keresztül körletvezetőként, később tervezési és fejlesztési, majd termelési főmérnökként egészen a nyugdíjazásomig – avatott be szakmai életútjába Hofer Rezső.

Szent István-akna

Előadásán Brennbergbánya utolsó, egyben legnagyobb beruházásáról, a Szent István- akna mélyítéséről beszélt. Az akna 1939-től üzemelt, 1951-ig, a végleges leállításáig az ország legmélyebb szénbányája volt, a 630 mély aknához egy 40 méter magas tornyot is építettek. A leállítás után a feltárt bányamező szénvagyonának nagy részét nem művelték le. Ezek részben a határon túl, osztrák területen voltak, de érvényes államközi szerződés lehetővé tette volna, hogy 1968-ig folytassák a kitermelést. Nem folytatták. A bánya felépített műtárgyait leszerelték, a Szent István-akna tornya a Dorogi Szénbányák Vállalathoz került. Az akna végleges betömedékelése 1996-ban történt meg.

Szénporrobbanás

Brennbergbánya legismertebb katasztrófái az 1945. szeptember 13-án és az 1946. január 23-án bekövetkezett szénporrobbanások voltak. Előbbi 22, utóbbi 6 halálos áldozatot követelt. A tragédia valós okait hivatalosan nem mondták ki, a vizsgálati jegyzőkönyvek megállapításai szerint a szerencsétlenségért senkit nem terhelt felelősség. Hofer Rezső szerint az erőltetett termelés és a szovjet katonai komisszár szakmai­atlan utasítása vezetett a tragédiához. A szenet a szovjet megszállási zóna ellátására Mödlingbe és Bécsbe szállították. A bánya termelése azonban – főként a háború okozta vagonhiány miatt – napi ötven vagonról tízre esett vissza. A termelés akkor indulhatott újra, ha sikerült elegendő számú vagont összegyűjteni és az osztályozóhoz irányítani. A komisszár azonban sem a szeptemberi, sem a januári robbanáskor nem várta meg a munkák beindítását. Leüríttette a bányabeli szénbunkereket, az üres bunkereken áthúzó lég­áram pedig felkavarta a vágatokban lerakódott rendkívül gyúlékony szénport. Ehhez már csak egy szikra kellett, amit akár egy karbidlámpa is ejthetett és megvolt a tragédia.