Serpaverseny – A győri férfi hegyet mászott 60 kiló téglával a hátán – videó, fotók

Mielőtt megismernénk Tóth Sándor történetét, érdemes szót ejteni az Eged hegyen rendezett Sherpa Rallyról. A Bükk hegység déli nyúlványán fekvő, Eger felett magasló hegy – ahogy a helyiek mondják: Dobó városának „házi hegye” – közel másfél évtizede ad otthont hazánk legrangosabb teherhordó versenyének. A 2,6 kilométer hosszú túraösvényt súlyos pakkokkal a hátukon gyűrik le a bátor indulók.

A Magas-Tátra hivatásos serpái

Idén huszonkilenc jelentkező – köztük Lengyelországból érkezett serpák is – vett részt a megmérettetésen, a versenyzők 20, 40 és 60 kilós súlyokkal a hátukon küzdötték le Nagy-Eged hegyét.

Elrettentő tény, de igaz: a 60 kilós „csomag” három darab téglával volt egyenlő. A meredek emelkedőkkel teletűzdelt túraútvonalon 300 méteres szintkülönbség várt a mezőnyre. „Tavaly olvastam először az egri teherhordó versenyről. Azonnal magával ragadott a kihívás. Ahogy egyre több infót gyűjtöttem a Sherpa Rallyról, úgy kerített hatalmába az érzés: itt nekem is próbára kell tennem magam! Az életszerűség is tetszett a futamban. Kevesen tudják, de serpák nemcsak a Himalájánál, a közelünkben, a Magas-Tátrában is működnek. Lengyelországban, Szlovákiában, sőt Csehországban is akadnak még szép számmal olyan hegyi házikók, pihenőhelyek, ahová az üdítőket, söröket, rágcsálnivalókat nem helikopterekkel szállítják. Az ételeket-italokat hivatásos serpák veszik a vállukra, s az 50–60 kilós csomagokkal akár több fordulót is vállalnak naponta” – kezdte Tóth Sándor.

Szívből edzeni

A Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye határán, Ácson élő 52 éves férfi tudatosan vágott a felkészülésbe. „Terepfutó vagyok, amikor az időm engedi, akár három-négy órás futásokat is teljesítek a Gerecsében, a Vértesben vagy a Bakonyban. Tisztában voltam vele ugyanakkor, hogy 60 kiló az ember hátára pakolva óriási erőpróba. A tavaly októberi Sherpa Rally után egyből elkezdtem az előkészületeket, s tudtam, hogy szükségem lesz az egy esztendőn át tartó edzésekre.

Éltem minden alkalommal, egyetlen edzést sem hagytam ki. Aki hasonló fába vágja a fejszéjét, ezt nem is teheti meg, nem szabad elsumákolni a tréningeket. Először 10–15 kilós súlymellényekkel indultam útnak az erdőben, aztán folyamatosan emeltem az adagot. Többen faggattak, hogy miként lehet egyáltalán felkészülni 60 kiló tégla cipelésére. Nos, nem bonyolítottam túl a kérdést. Sózsákokkal kezdtem az erősítéseket.

Döntő pillanatok

A felkészülés utolsó harmadában már rendszeresen 40 kiló sót pakoltam magamra. Úgy éreztem, hogy az a helyes út, amit a maratoni futók vallanak. Edzésen ők sem nyomják le a valamivel több mint 42 kilométert – csak a nagy napon. A sózsákok mellett lépcsőztem. Az egyik munkahelyemen senkit nem zavarok ezzel; van, amikor korán reggel, van, amikor meló után esek neki a lépcsőfokoknak. Másfél-két órán át harcolok az emeletekkel hetente legalább kétszer.

Nyáron, a kánikula idején párszor ellankadtam, tikkadtnak éreztem magam – különösen munka után –, mégsem hagytam ki egyetlen gyakorlást sem. Van annyi tapasztalatom a sportban, hogy ezek a döntő pillanatok, ezeket kell megragadni. Tudtam jól, hogy ha minden fáradtság ellenére nem adom fel, nekidurálom magam a nap végi lépcsőzésnek, akkor ezt az élettől visszakapom majd a Nagy-Eged hegyen” – hallottuk a tanulságos mondatokat.

Útközben a lánya támogatta

Az Eger közelében rendezett serpaversenyen a szervezők engedélyezik, hogy segítők tartsanak az indulókkal. „Amikor megbeszéltük Fanni lányommal, hogy velem tart a megmérettetésre, s végigkísér az úton, ez extra motivációt adott. Óriási érzés volt, hogy a lányom segített át az összes holtponton, ő adta a frissítőket, s rengeteget fotózott úgy, hogy még láb alatt sem volt” – mondta mosolyogva a győri masszőr.

A Sherpa Rallyn a „mázsás terheket” jelentő téglákat hordkeretre erősítik. (A női indulók a 20 kiló súlyt hátizsákban viszik a hegyre.) Ugyanolyan felszerelést kapnak az indulók, mint amit a profi teherhordók viselnek a Magas-Tátrában. Az egri verseny tizenhárom éves története során még egyszer sem esett le teher, ami balesetet okozott volna, vagyis a téglákat kiválóan rögzítik az indulókhoz.

Holtpontok

„Amikor a hátadra aggatják a három téglát, az szó szerint nagyon súlyos. Ám remek formában voltam, a felkészülés jobban nem is sikerülhetett volna. Dinamikus, folyamatos, a szó jó értelmében vett agresszív haladási stratégiát határoztam el, mielőtt a startpisztoly eldördült. Azt jó volt látni, hogy az összes versenyzőtárs sportszerűen állt a viadalhoz. Mindenki tisztelt mindenkit, aki gyorsabb volt, azt előzékenyen magunk elé engedtük. Szinte az első méterektől kezdve együtt futottunk egy sráccal; párszor oda-vissza megelőztük egymást, aztán mindketten rájöttünk, hogy érdemes szövetséget kötnünk. Így sokáig a másikat támogatva, húzva haladtunk a hegycsúcs felé. Végül a fiatalember körülbelül egy perccel előttem végzett, ő lett az ötödik. A táv utolsó negyedéig megúsztam holtpontok nélkül, a végső fél kilométeren viszont kétszer is meg kellett állnom.

Tanulság jövőre

Az frusztrált, hogy a saját készítésű izotóniás italom a végére gyakorlatilag elfogyott. A szervezők nem jelölték sehol, hogy mennyi van vissza a távból, így az utolsó kortyokkal takarékoskodtam. Ez tanulság a jövő évi versenyre, hogy frissítő folyadékból többre van szükség. A legkeményebb pillanatokban sem tartottam ugyanakkor attól, hogy ne érnék célba. Terepfutóként megtanultam átlendülni minden nehézségen, a görcsöktől a fáradtságon át a kisebb sérülésekig.

Amikor harcolok magammal, a pozitív hozzáálláson túl erőt tudok meríteni a természet szépségéből is. Korábban nem jártam még a Nagy-Egeden, ez is motivált, tetszett a környék, a kilátás a hegyoldalról. Az utolsó pár száz méteren veszélybe került, hogy nem érek célba egy órán belül. Ezt a szintidőt nem szerettem volna elveszíteni. Így megembereltem magam, s valamivel több mint 56 perc alatt léptem át a célkapun” – tudtuk meg.

Jövőre családi páros

„S hogyan tovább Nagy-Eged hegyéről? Visszatérek mindenképp. Idén hatodik lettem, de nem a jobb helyezésért szállok harcba jövőre. Mindig magamat akarom jobb teljesítményre sarkallni, szerintem az egyik legnagyobb teljesítmény az életben, ha saját belsőnket vagyunk képesek legyőzni. Ennél is nagyobb motivációt jelent, hogy a kislányomat is magával ragadta a verseny hangulata.

Ő is szokott edzeni. Abban maradtunk, hogy közösen készülünk fel a 2022-es egri serpaversenyre, Fanni indul a nők mezőnyében. Apa-lánya párosban gondolkodunk, azt hiszem, remek családi csapatot alkotunk majd újra” – búcsúzott örömmel Tóth Sándor. Tóth Sándornak mosolyogni is volt kedve és ereje a célban, miután leküzdötte a 2,6 kilométer hosszú távot a meredek egri hegyoldalban. Fotó: Tóth Fanni Útközben minden nehézségen túl tudott lendülni Tóth Sándor.

Virtuálisan is aktív

Tóth Sándor a közösségi életnek is lelkes híve: a Vitál TerepTúra Facebook-oldalán havonta több hétvégi kirándulást szervez. Ezeken mindenki ingyen vehet részt. „Vannak olyan idősebb követőim, akik már nem tudnak velünk tartani. Rendszeresen nézik azonban a kirándulások képeit. Többen küldtek üzeneteket, »hogy de jó volt újra látni az erdőt«. Már ezért megéri a túrákat szervezni” – mondta.

„Mi az eddigi legnagyobb sikerem? Tavaly novemberben 21 kilométert futottunk közösen Szomszéd Máté győri parasportolóval a Bakonyban. Máté lábprotézissel teljesítette az ép emberek számára is kihívást jelentő terepet. Együtt készültünk fel a versenyre, kézen fogva értünk a célba. Erre vagyok a legbüszkébb.”

Névjegy – Tóth Sándor

1969-ben született az Ácson élő, Győrben dolgozó masszőr, funkcionális edző. „Kicsit tán régimódi vagyok, de a hagyományos edzésmódszerekben hiszek, nem a milliós gépekben. Bordásfal, bolgárzsák, súlyok minden mennyiségben. A tanítványaimnak mindig azt mondom, hogy egyetlen dolgot garantálni tudok: kőkemény melót és sok-sok verejtéket” – hallottuk.