győri modell

2021.10.04. 14:02

Iskolai konfliktuskezelő módszert kezdeményezett dr. Dézsi Csaba András

Az elmúlt időszakban az ország több területén, így Győrben is egyre gyakoribb erőszakba torkolló diák-pedagógus, és szülő-pedagógus konfliktusok megelőzésére, és kezelésére az országban elsőként hatékony szakmai megoldást kezdeményezett dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Az intézkedés-lélektani modellt országos példának szánja ne csak mindig beszéljünk erről a problémáról, hanem segítséget is tudjunk nyújtani az érintetteknek.

kisalfold.hu

- Kikértem a szakemberek véleményét arról, miként tudunk hatékonyan segíteni azoknak a győri gyerekeket is oktató pedagógusoknak, akik egyébként már nem az önkormányzat, hanem az állam által működtetett oktatási intézmények alkalmazottjai – mondta a polgármester. Ennek alapján úgy vélem, olyan tudást, eszközt kell adnunk a pedagógusoknak. mellyel a nehezen kezelhető, veszélyforrást jelentő konfliktusok hatékony, verbális megoldásit segítünk elsajátítatni nekik. Megtanítják, hogy néhány jól irányzott mondattal miként lehet kizökkenteni beszűkült tudatállapotából az érintetteket. Talán emlékeznek még arra az Illés-dalszövegre, hogy „a szó veszélyes fegyver, de van, aki fegyvertelen.”. Mi ilyen „békés” fegyvert adunk minden győri pedagógusnak, aki hajlandó részt venni a tréningen. Nem titkolom, hogy ezzel a kezdeményezéssel országos példát szeretnénk mutatni. Örülök, hogy ebben a kezdeményezésünkben a fenntartók és a szakma képviselői is partnerek.

A Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központját kértem fel arra, hogy működjenek közre a győri tanárok konfliktuskezelési technikáinak fejlesztésében, tájékoztatott dr. Dézsi Csaba András. Gyakorlatilag egy érzelmi, mentális taktikai képzésről van szó, ami bizonyos konfliktusok megelőzésére, későbbi fázisban pedig a megoldására szolgál. Dr. Farkas István dandártábornok és Dr. Végh József kriminálpszichológus szakmai vezetésével dolgozták ki a képzés módszertanát.

A képzés megkezdése előtt kikérik az iskolák véleményét is. Kedden a győri iskolaigazgatók találkoznak az oktatási központ vezetőivel, s ha meggyőzőnek, eredményesnek ítélik a kezdeményezést, a tanfolyam rövidesen, az országban elsőként Győrött kezdődhet meg.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar vezetője szerint mindenkinek érdeke, hogy a vélt vagy valós konkrét sérelmek ne éleződjenek tovább, hanem kulturáltan megoldódjanak. Kétségtelen, hogy a pedagógusok felsőoktatásában – mivel ilyen gond korábban nem nagyon adódott – nem épült bele ez a fajta konfliktuskezelés. Annak mindenképpen van értelme, ha a békés konfliktuskezelés hatékony technikáit abban jártas szakemberek segítenek elsajátítani, hangsúlyozta Horváth Péter, aki fontosnak tartotta hozzátenni: az általa vezetett Révai gimnáziumban szerencsére ilyen konfliktusok nem nagyon fordulnak elő.

Dr. Nagy Adél, a győri tankerület vezetője szerint ő, és a meghívott iskolaigazgatók kíváncsian és nyitottan várják a rendezvényt. Köszönjük, hogy az önkormányzat figyelemmel kíséri és segíti a pedagógusok gondjainak megoldását. Amennyiben ez a kezdeményezés hozzásegít bennünket a konfliktuskezeléshez, a nyugodtabb iskolai légkör kialakításához, szívesen leszünk a részesei, mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában