Hő- és villamos energia készül az egykori ágyúgyár területén

2021.10.08. 19:24

Erőművek Éjszakája – Motoronként négyezer lóerő termeli az áramot – videó, sok-sok fotó

Az országban összesen 35 helyszínen nyitották meg kapuikat pénteken a villamosenergiát termelő erőművek, valamint a távhőt és a melegvíz-szolgáltatást biztosító fűtőművek. Győrben az Alteo erőművében tettünk látogatást.

Sperling Krisztina

Forrás: Kisalföld

Fotó: Huszár Gábor

A világjárvány okozta tavalyi kényszerszünet után 2021. október 8-án ismét kinyitották kapuikat az erőművek a nagyközönség előtt az Erőművek Éjszakáján, ami az ország legnagyobb és legnépszerűbb energiaipari rendezvénye. Az első Erőművek Éjszakája 2019-ben csaknem 4 ezer látogatót vonzott, és a szervezők idén is telt házra készültek.

Az országban összesen 35 helyszínen nyitották meg kapuikat pénteken a villamosenergiát termelő erőművek, valamint a távhőt és a melegvíz-szolgáltatást biztosító fűtőművek.

 

Győr-Moson-Sopron megyében egyedül az ALTEO Group Győri Erőművét kereshették fel a látogatók. A több mint százéves létesítmény Gyárvárosban, egy több mint 27 000 négyzetméteres ipari területen működik. Erről a telephelyről látják el a város ipari területén elhelyezkedő vállalatokat, illetve a lakosságot hőenergiával. A programra akkora volt az érdeklődés, hogy szeptember végére már minden időpont betelt. Az erőművet öt turnusban mutatta be a résztvevőknek Bóta Márton az Alteo Group régióvezetője.

A látogatók számos információt hallhattak Bóta Mártontól, az ALTEO Group Győri Erőmű vezetőjétől. A különféle motorokat működés közben is megtekinthették, azok technikai paraméterein túl képet kaphattak arról, hogyan lesz a beérkező földgázból villamos-, és hőenergia.

- A telephelyre a gázfogadó állomáson keresztül beérkező földgázt arra a nyomásszintre redukáljuk, amelyet a berendezéseink igényelnek: két forróvízkazán és három gázmotor vesz részt a hőenergiatermelésben. Ezek elégetik a gázt aminek hőjével melegítjük fel a fűtésre használt vizet. A hőenergia közvetítő közege az a sótalan víz, amit a saját vízüzemünkben fordított ozmózisos berendezéssel állítunk elő. A forróvíz részben föld feletti, részben föld alatti, szigetelt távhővezetéken keresztül jut el a fogyasztói hőközpontokba, amelyek a város ipari területén elhelyezkedő vállalatok, valamint lakossági távhőfogyasztók ellátását biztosítják. A gázmotorok generátorai által termelt villamosenergiát a közcélú hálózatba tápláljuk be, ezáltal a magyar villamosenergiarendszer kiegyenlítéséhez is hozzájárulunk – mondta el Bóta Márton.

Közel 100 éves generátor

A mai iparterületen az I. világháború végéig a Magyar Ágyúgyár Rt. működött: ennek a területén építették fel 1913-ban az erőművet, hogy energiával lássa el azt. A hadi létesítmény 1919-es leszerelését követően 1926-ban új berendezéseket telepítettek ide. Ettől kezdve a városnak, később pedig azoknak a vállalkozásoknak szolgáltatott energiát, amelyek a gyártelepen kaptak helyet – ebből az időszakból maradt ránk a lassan százéves, ma már nem üzemelő – 1927-es Ganz gyártmányú – generátor. Ezt is bemutatták a látogatóknak.

Egy óra alatt megtermeli egy háztartás éves fogyasztását

Kérésünkre, hogy szemléltesse az erőmű kapacitását, ami 17,7 MW-os villamos- és 23,9 MW-os hőenergiát termel, egy átlagos háztartás szükségletével hasonlította össze.

- Egy négyfős háztartás becsült éves villamosenergia fogyasztása egy családi ház esetében kb. 2750 kWh. Ennek előállításához a 2020-ban telepített gázmotorunknak kevesebb mint egy óra kell. Ha maximális teljesítménnyel egy órára csatasorba állítjuk az erőmű összes villamosenergiát termelő berendezését, azzal egy ilyen háztartás több mint hatéves áramfogyasztását fednénk le. Ha a hőenergiát nézzük: a teljes beépített hőkapacitásunkat egy órára a maximumra pörgetve több mint két éves igényét fedezné egy átlagos mennyiségű vezetékes gázt használó háztartásnak.

Hő mellett villamos energiát is termel

Arról, hogy ezt a villamos energiát hogyan állítják elő, megtudtuk, hogy a gázmotoros egység egy gáz üzemű, dugattyús belső égésű motorból, illetve egy hozzá kapcsolt generátorból áll, amely a motor mozgási energiáját alakítja át villamos energiává. Három berendezés villamos energia termeléssel kapcsoltan hőenergiát is termel: a motor köpenyén, a kenőolajban és a füstgázban lévő hőenergiát hasznosítják a távhő rendszerben.

- Új telepítésű motorjaink egyenként 3 MWe villamos teljesítményűek, generátorral együttesen közel 9 m hosszúak, 2 m szélesek és közel 3 m magasak. Szemléletes, ha néhány alapvető paramétert személyautókkal hasonlítottunk össze: míg egy átlagos autó motorja 3-6 hengeres, az erőmű motorja 20 hengerrel működik. Teljesítményüket összehasonlítva elmondható, hogy míg egy átlagos személyautó 90-150, a gázmotor 4179 lóerőre képes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában