Mementó

2021.09.29. 14:49

Ma is őrzik Halmos Imre, a hős vitéz emlékét leszármazottjai Sopronban

A vitézségi éremmel kitüntetett katona tiszteletére nemrég avattak emléktáblát.

Etzl Edgár

A huszadik század fordulatos történelme szinte minden családon nyomot hagyott. Mint sokuk, a Halmos család is számos ereklyét őriz felmenőiktől, köztük Halmos Imrétől, aki az első és második világháborúban volt honvéd. Birtokukban van többek között vitézségét igazoló oklevele, melyet maga Horthy Miklós írt alá 1922-ben, emellett 16 kitüntetése is, melyek közül a legértékesebb az első világháborús Arany Vitézségi Érem.

– Férjem sokat mesélt édesapjáról. Apósom sokat költözött. Sopronban nősült 1922-ben, de ezután Szombathelyen, Győrben és Nyíregyházán is élt, végül visszatért a leghűségesebb városba. A második világháború után 1958-ban bekövetkezett haláláig szakmájában, ácsmesterként dolgozott. A Magyar Nemzet Aranykönyve és a 18-as honvédek című könyv több bejegyzésben örökíti meg hőstetteit – mondta Halmosné Márkus Emília.

– Az utolsó magyar király, IV. Károly koronázási ceremóniájáról készült albumban több fotón is megtaláltuk nagyapámat – mutatta az albumot Halmos Orsolya, a hős unokája.

A családot nemrég felkereste Fülöp András szombathelyi hadtörténész, aki az Arany Vitézségi Éremmel kitüntetetteket kutatja. Halmos (eredeti nevén Háber) Imre történetét csak 1939-ig tudta visszakövetni a levéltárakban, ezért kereste fel a honvéd menyét és unokáját.

– A Vitézi Renddel foglalkozó levéltári anyag jelentős része megsemmisült, mert bombatalálat érte a szerelvényt, amelyben szállították a dokumentumokat, egy kisebb részük pedig már ezt megelőzően elpusztult – magyarázta.

Kutatása szerint Halmos Imre hosszú háborús szolgálati ideje alatt rettenthetetlen bátorságával és vasakaratával tűnt ki. Tettre kész, erélyes fellépésével nemegyszer hárította el az ezredére leselkedő veszedelmet. A lengyelországi Pachna Wolánál az ezredét veszélyeztető orosz erőket űzött el. Pekovnál, ami szintén Lengyelország területén van, az ellenség hídon áthaladó ezredét hozta nehéz helyzetbe támadásával. Többek között ezekkel a hőstetteivel érdemelte ki az Arany Vitézségi Érmet, amivel az I. világháború mintegy 3 millió magyar katonája közül mindössze 1568-at tüntettek ki.

Halmos Imre emlékére szeptember 26-án katonai érdemeit felsoroló táblát avattak a bánfalvi Hősi temetőben. Fülöp András további két helyi kötődésű, Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett honvédet is felkutatott, így báró Lehár Antal ezredes és Zalántai Vilmos zászlós honvéd emlékére is állítottak táblákat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában