Alzheimer Világnap

2021.09.21. 14:15

Figyelemfelhívás fehér lufikkal Győrben

Több mint kétszázan vettek részt kedd délelőtt az Alzheimer Világnapi sétán Győrben. A Nemzetközi Alzheimer Társaság adatai szerint 3 másodperceként szedi áldozatait a betegség a világon.

kisalfold.hu

Forrás: Kisalföld

Fotó: Csapó Balázs

A Győr Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménye (EESZI) és az Alzheimer Café szervezte keddi esemény célja a figyelem felhívása a demenciára, amely egyre több idős embert, valamint rajtuk keresztül családokat érint.

A séta a Kálóczy térről indult, a Püspökvárat érintve a belvároson haladt keresztül, végül a Széchenyi téren ér véget. A rendezvényt Szeles Szabolcs győri alpolgármester, dr. Reisner Ferenc általános püspöki helynök és Kányai Róbert, az EESZI igazgatója nyitotta meg.

 

A Nemzetközi Alzheimer Társaság adatai szerint 3 másodperceként szedi áldozatait a betegség a világon, és több mint 50 millióan élnek demenciával. A szám 2030-ra elérheti a 82 milliót. Magyarországon 200-250 ezer érintettről tudnak, de a valós adat ennek két-háromszorosa lehet. Ezért fontos, hogy szélesebb körben ismerjék az emberek a betegséget, annak tüneteit, kezelésének módját és hogy tudják a hozzátartozók, nincsenek egyedül a küzdelemben, van intézményes segítség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában