dévér- és karikakeszegek

2021.09.21. 13:21

A Nádorvárosi SHE lett a bajnok

A Timár Mix Professzionális Csapatbajnokságot augusztus 28–29-én rendezték meg megyei csapatoknak a Mosoni-Duna-holtágon. A kétnapos eseményen 7 együttes 42 versenyzője versengett a bajnoki címért.

kisalfold.hu

Kicsit nyomott, de esőmentes és szélcsendes pálya várta a versenyzőket a reggel 7 órás sorsolásra. Minden csapat öt felnőtt és egy ifjúsági versenyzőből állt. A verseny sajátossága, hogy a gyermek vagy ifjúsági versenyző eredménye nem kötelezően számít bele a versenybe, így az a csapat sem kerül hátrányba, amelyik nem tud ifjúsági versenyzőt kiállítani, azonban a csapatok többségében élnek a lehetőséggel, mert ha az ifjúsági horgász jól szerepel, akkor egy rosszabbul sikerült felnőtt-szektor­eredményt lecserélhetnek vele.

A szabálynak köszönhetően a csapatok igyekeznek ifjúsági versenyzőt is felkészíteni, versenyeztetni, ami segíti az utánpótlás-nevelést. A verseny mind a két nap délelőtt 10 órakor vette kezdetét és délután 2 óráig tartott. A pályán a szektorokat úgy jelölték ki, hogy az egy-egy szektorban lévők közel azonos körülmények között horgászhassanak.

A verseny senkinek nem volt egyszerű. A Mosoni-Duna- holtág dévér- és karikakeszegei játszották a főszerepet, mellékszereplőként horogra került néhány ponty, a haltalanabb időszakokban, illetve helyeken a sneci is menthetett pontokat. A korábban jelentős súlyt adó törpeharcsából mezőnyszinten csak néhány darabot sikerült horogra csalni. A hirtelen jött lehűlés a fenékre szorította a keszegeket a néhol 6–7 méter mély vízben, amiket nyáron, ősz elején víz közt 2–3 méteres eresztékkel lehet megfogni. Ehhez slider szerelékekre volt szükség, mivel a partközelbe nem sikerült kicsalni a halakat. A két nap alatt összesen 258 kg hal került horogra. Természetesen a verseny végeztével a halak visszanyerték szabadságukat.

A verseny már az első fordulóban nagyon izgalmasra sikeredett: a Győri Gyárvárosi és Elektromos SHE csapata vezetett 11 pontot gyűjtve, de csak nagyobb fogott súllyal, a szintén 11 pontos Nádorváros SHE és a 14 pontos Mofém HE előtt. A második nap is hasonlóan szoros eredményt hozott, de végül a bajnokságot a Nádorvárosi SHE nyerte 23 ponttal a 25 pontos Mofém HE és a 26 pontos Gyárvárosi és Elektromos SHE előtt.

A verseny eredményei

1. helyezett: Nádorvárosi SHE, 2. helyezett: Mofém HE, 3. helyezett: Gyárvárosi és Elektromos SHE, 4. helyezett: Magyar Vagon- és Gépgyár HE, 5. helyezett: Szigetköz HE, 6. helyezett: Rábatext HE, 7. helyezett: Abdai HE.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában