Lőveri esték

2021.08.28. 21:15

Nyárbúcsúztató családi nap Sopronban a Lőverekben – fotók

Harmadik alkalommal rendezték meg a Nyárbúcsúztató Lőveri Családi Napot Sopronban a Szent Margit-templom Panoráma úti parkolójában.

Papp Fanni

Fotó: Szalay Károly

A Határok Nélkül Alapítvány és a Soproni Árpádházi Szent Margit Plébánia szervezésében tartották meg a harmadik családi napot a Lőverekben szombat délután. A nyárbúcsúztatón a fiatalabbaknak és az idősebbeknek is egyaránt készültek szórakoztató programokkal.

 

A rendezvény megnyitóján Marics István atya köszöntötte a résztvevőket, és beszédében örömét fejezte ki, hogy hagyományteremtő céllal idén is megvalósult a nyárbúcsúztató családi nap. Ezt követően Abdai Zsolt, önkormányzati képviselő mondott beszédet.

- Ez elmúlt időszakban sokan megszokhatták, hogy a Nyáresti dallamok rendezvénysorozat keretein belül vasárnapról-vasárnapra különböző zenei stílusokkal ismerkedhettek meg az érdeklődök. Évről-évre hagyománnyá vált már az is, hogy a Nyáresti dallamok koncertsorozatot a nyárzáró családi nap koronázza meg augusztus végén – emelte ki Abdai Zsolt.

A délutáni programon ugrálóvárral, arcfestéssel várták a kicsiket, illetve a soproni Szent Orsolya iskola pedagógusai kézműves foglalkozásokat tartottak az érdeklődő gyerekeknek. Mindemellett színpadi produkciókkal is szórakoztatták a résztvevőket, ahol többek között táncos palánták mutatták be a tehetségüket, valamint a soproni Csirmaz András bűvész nyűgözte le mutatványaival a közönséget. Az estet végezetül jazz előadók zárták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában