roma főzőverseny

2021.08.09. 13:02

A hagyományos roma ízeket keresték Kapuváron

Hagyományos receptek alapján készültek az ételek az első kapuvári roma közösségi főzőversenyen. A hétköznapokon azonban már nem az ősi konyha szerint főznek a romák.

kisalfold.hu

Hagyományteremtő szándékkal rendeztek roma közösségi főzőversenyt a közelmúltban Kapuváron. Ínycsiklandó, hagyományos ételek, kulturális programok várták a közönséget. A szervezők a város civil és kulturális életét szerették volna színesíteni a kezdeményezéssel. A rendezvény főszervezője a Kapuvári Bográcsos Egyesület volt.

A csapatokról kiderült, értik választott mesterségüket és a hagyományos roma konyhát is jól ismerik. Kapui Pál, a Bográcsos Egyesület elnöke köszöntőjében kiemelte: a program egyszerre mutatja be a kulturális sokszínűséget és a gazdag roma ízvilágot.

A kondérokban hagyományos cigány ételek készültek, például káposzta füstölt hússal, szalonnával, tyúkhússal, paradicsommal. Volt vegyes húsos, kappanos, babos káposzta, de marha- és sertéshúsos, májas és ragu is. És persze az igazi töltött káposztájukat is megfőzték: a fazék aljára savanyú káposzta került, rá káposztalevélbe göngyölt rizses hústöltelék, újra káposzta, majd füstölt oldalas bőséggel, amit megint káposztával fedtek be. Kapui Pál megjegyezte: noha nagyon finomak a roma ételek, egyre kevesebben ismerik az ősi konyhát és a régi recepteket.

A kulturális műsorban fellépett a helyi Őszirózsa Hagyományőrző Csoport, a Diamant Genius Tánciskola növendékei, Kapui Zsófia, a Romungro Gipsy Band, illetve Greznár Zoltán és zenekara.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában