Hamisíthatatlan VOLT-feeling

2021.07.21. 18:18

VOLT nincs, buli van: minifesztiválokkal pótolják az elmaradt koncerteket

Idén a járvány miatt elmaradt a Telekom VOLT Fesztivál, a szervezők azonban nem hagyják magukra a fesztiválhangulatra vágyó fiatalokat. A soproni gigarendezvény helyett a VOLT és a Telekom olyan Minifesztiválok megvalósítását támogatja, ahol ugyan szűkebb körű a részvétel, ám az exkluzív fellépők mellett a hamisítatlan VOLT-feelinget és az élmények megosztását fejlett digitális megoldások is segítik.

kisalfold.hu

A hosszú járványidőszak korlátozásai után az offline jelenlétre, a személyesen átélt pillanatokra biztat mindenkit a Telekom 2021 nyarán. Bár a nagy fesztiválok többségéhez hasonlóan az idei VOLT is elmarad, a Telekommal közösen úgy döntöttek: nem ezen fog múlni, hogy mennyi élmény férhet bele a nyárba.

Ezért ebben az évben a nyaralási időszak hagyományosan egyik legnagyobb bulijára több részletben, több privát helyszínen kerül sor, amelyeket számos bulizni vágyó társaság jelentkezései közül választottak ki.

A felhívásra olyan 50-100 fős, bulizni vágyó társaságok jelentkezhettek – a helyszín, illetve az esemény szlogenjének megadásával – az ország különböző pontjairól, akik vállalták, hogy a július végén, augusztus elején megtartandó bulijaik koncepciói részt vesznek egy rendhagyó versenyen. A beérkezett projekttervek közül az érintett műfajokban (a rocktól az indie-alternatív irányokon át az elektronikus zenékig) járatos szakmai zsűrivel és a Telekommal együtt választották ki a három legígéretesebb elképzelést. A koncepciókat az Akváriumban, a Kikraftolás napján prezentálták a nyertes csapatok képviselői, ahol a mentorok segítségével álmaik minifesztiváljának minden részletét kidolgozták.

A koncepciók kikraftolásában a buli-házigazdák segítségére volt Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál alapítója is, aki csapatával közösen ötletelt a fiatalokkal a hamisíthatatlan VOLT-hangulat megteremtése érdekében. Az egyes kreatív állomásokon a csapatok számos területen kaptak szakértői segítséget a tökéletes fesztivál megszervezéséhez. A Telekom szakértőinek közreműködésével olyan digitalizációs eszközöket ismerhettek meg, amelyekkel felturbózható a fesztiválélmény. Egyedi arculat és plakát is készült a programokhoz.

A közös alkotás folyamatában megszületett minifesztiválok sokszínűsége bizonyítja, hogy a fiatalok képzeletének tényleg semmi sem szab határt, ha a közös nyári élményekről van szó.

A megálmodott bulik között találunk post-Covid lagzit, esküvői előpartit és romantikus úszófényekkel, valamint tábortűzzel záródó tófesztivált is.

Azok számára pedig, akik nem kerültek be a szerencsés szervezői csapatok közé, jó hír: a Telekom jóvoltából élő közvetítéseken bárki bekapcsolódhat az idei Telekom VOLT Minifesztiválokba, sőt, a bekapcsolódók még nyerhetnek is. Érdemes tehát figyelemmel kísérni a Telekom és VOLT social media csatornáit a következő hetekben.

A Telekom VOLT Minifesztiválok Facebook eseményei:

07.23. ÖRÖKRE EGYÜTT >>

07.30. RÖJTÖK AZ ÚJ SOPRON >>

08.06. BEZZEG A MI IDŐNKBEN >>

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában