Helyi életstílus

2021.07.01. 12:01

Szakmában otthon vagyunk! – országos versenysikerek a győri Bercsényiben

A 2020/2021-es tanévben is sorra hozták a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum tanulói a sport, a kultúra és a szakmai képzések területén a szebbnél szebb eredményeket.

kisalfold.hu

Ebbe a sorba illeszkedik az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt szervezésében megvalósult ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye, a végzős tanulóknak. A Bercsényi iskola szakképzési tevékenységének kiváló visszajelzése volt az országos megmérettetés.

A közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat területén a vasútüzemi közlekedési versenyen a képzeletbeli dobogó két fokára is bercsényis diák léphetett fel:

Andok Gellért Zsolt az 1. helyen, Zeng Dániel a 3. helyen végzett.

A rendészet és közszolgálati ismeretek versenycsoportban országos 1. helyet szerzett Burányi Szabolcs József, míg 2. Bellovicz Martin lett, tanulói a Bercsényi iskolának.

A vasútüzemi verseny elődöntőjében interaktív teszt megoldása volt a feladat, mely versenyrész megfelelő teljesítésével lehetett az országos döntőbe kerülni. Mindkét forduló a vasúti forgalom lebonyolítását, szervezését foglalta magába, továbbá a vasúti technika és a vasúton alkalmazott jelzések területén megszerzett tudásról kellett számot adni.

A rendészeti-közszolgálati versenyen megtalálhatóak voltak a versenyen a jogi-közigazgatási, a rendvédelemmel, közbiztonsággal összefüggő kérdések, de a rendőrség feladatrendszerét is ismerniük kellett a versenyzőknek.

A versenyzők a maximális 100 többletpontra lettek jogosultak a felsőoktatási felvételi továbbtanulás során, s közben a képzés végeztével váltókezelő illetve közszolgálati ügykezelő szakmai végzettséget is megszerezték.

Meg kell említenünk az iskola duális – szakképzést támogató- partnereinek munkáját is, mely nélkül ezeket az eredményeket nem sikerült volna elérni. A vasúti közlekedés területén a MÁV Zrt. és a GySEV Zrt-vel, a rendészet és közszolgálat esetében pedig a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitánysággal, a városi Rendőrkapitánysággal a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal az Idegenrendészeti Főigazgatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságával folytatott együttműködést kell kiemelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában