2021.07.31. 10:11
Győrasszonyfán évtizedek óta jegyzi fel az időjárást Horváth Imre
Enyhébbek a telek, kiszámíthatatlanabb a csapadék – mondta Horváth Imre a füzeteibe pillantva. Merthogy katonakora óta írja, mennyi eső esett, hány fok volt, honnét fújt a szél aznap.
Horváth Imre
Horváth Imre már húszas évei elején, a katonaságnál is azt a feladatot kapta, hogy figyelje az időjárás változásait, jegyezze fel az értékeket, ezt a szokását pedig azóta is megőrizte. A győrasszonyfai férfi mára nyugdíjas lett, éppen 84 éves, de ugyanúgy felírja a napi adatokat.
Naptárban összesít
– Füzetekbe és egy falinaptárba írom fel minden egyes nap, hogy hány fok van, milyen a széljárás, mennyi csapadék esett. Két telkem van Győrasszonyfán, mindkettőn elhelyeztem egy csapadékmérőt. A naptárba ezenkívül az aktuális, elvégzendő munkákat is beleírom, de összesítem az adatokat havonta, évente is – összegezte tapasztalatait az elmúlt évtizedek időjárásának változásáról Horváth Imre.
Sokáig a tápszentmiklósi–győrasszonyfai közös termelőszövetkezetben dolgozott, egy időben annak elnökhelyettese is volt. Ahogy emlékszik, abból az időből, tehát 1975 óta jegyzi fel az adatokat egyre rendszeresebben, illetve legalább két évtizede mindennap. Ezenkívül a sport töltötte ki az életét. Fiatal korában szertornázott, majd a helyi labdarúgás egyik fontos alakja lett.
Valódi ritkaságok
Minden reggel, felkelés után, pontosan hét órakor ellenőrzi a műszereket, a két-három hőmérőt, csapadékmérőket, egyéb eszközöket. Nagyon ritkán marad ki egy-egy nap, de ha elutazott, akkor is igyekezett pótolni az adatokat, a rádió és más meteorológusok segítségével. A mára valódi ritkaságnak számító füzeteit több helyen tartja lakásában.

Ahogy mondja, megfigyelése szerint az elmúlt évtizedekben enyhébbek lettek a telek, ritkák a nagy mínuszok. Emellett a csapadék mennyisége, ha hosszú távon összeadjuk az adatokat, nem változott, nagyjából kiegyenlítik egymást az értékek. Viszont annak eloszlásában már bizony látni a változást, koránt sem egyenletes. Hosszú szárazságok után két napig hatalmas eső zúdul le a földekre, akár 50 milliméter is. A széljárásról szólva elmondta, hogy megyénknek abban a térségében az északnyugati az uralkodó szélirány. Idén ez például nemcsak uralkodó volt, de szinte állandósult.
Régen is volt meleg
Érdemes belelapozni a füzeteibe, számos tanulsággal szolgálnak a visszaemlékezések. Érdeklődésünkre például azt mondta: ne higgyük azt, hogy rendkívüli hőhullámot élünk át ezekben a hetekben, merthogy 30–40 évvel ezelőtt bizony hasonlóan meleg volt – ráadásul akkor ő még társaival együtt a földeken dolgozott, nem a hűvös szobában vészelhette át a forróságot.