A hét embere

2021.04.30. 21:46

Megvalósult álom: Angliában áll rajthoz a kónyi tenyésztő „társkutyája”

A hét embere, Baranyai Ádám Kónyban élő kutyatenyésztő, tréner. Fiatal kora ellenére – 28 éves – már komoly nevet szerzett a hazai agársportban és a legjobb trénerek között tartják számon. Jelenleg hét olyan kutyához „van köze”, melyek jó eséllyel indulnak a magyar versenyeken.

Cs. Kovács Attila

Baranyai Ádám legnagyobb sikerét 2018-ban érte el. Kutyája, Picike az év agara lett, ő pedig „Az év legjobb trénere” díjat vehette át. Fotó: Kálmán Kristóf

Fotó: kaszazo1

Baranyai Ádám évek óta dédelgetett álma volt, hogy egyszer az agarászat fellegváraiban, Angliában és Írországban is rajthoz állhasson kedvencei­vel. Azt mondja, ez az álom nyáron megvalósulhat. Gyerekkori szenvedélyéről beszélt a Kisalföldnek.

Lejárt a rapsicok ideje

– Megfogják-e még a kónyi agarak a nyulat és az őzet a falu alatt, a hanyban?

– Értem, mire gondol. Azok az idők azonban már elmúltak, nem járják rapsicok az erdőket, mezőket. Mivel elévült dolgokról beszélünk, elmondhatom, hogy annak idején, a nyolcvanas, kilencvenes években, ha nem is minden háznál, de minden harmadiknál volt agár és azokkal bizony vadásztak, rapsickodtak a kónyiak. A vadat persze az én agaraim is megfognák, hiszen ősi ösztönük ez, de már régen nem arra tartjuk őket.

– Ádám mikor ismerkedett meg a fajtával?

– Nagyapám is tartott agarakat, így nagyon korán barátságot kötöttem velük. Az óvodából hazatérve először a kennelekhez mentem és a kutyusoknak köszöntem. A szenvedély azóta is megvan, tulajdonképpen nagyapám örökségén építkezem.

Szívében már főállású agaras

– Már régóta nem csak hobbija az agarászat, de még nem is főállása.

– Szívemben-lelkemben már főállású tenyésztő és tréner vagyok, de valóban, van nyolcórás munkahelyem is. Egy sporttársam állateledel értékesítésével foglalkozó cégénél dolgozom, tehát közel a kutyákhoz. Tavaly megszületett az első saját tenyésztésű almom, versenyzem sajátokkal és foglalkozom trénerként is „idegen”, rám bízott kutyákkal. Tizennégy évesen vettem meg életem első agarát és egészen fiatalon jártam versenyekre is. Mai fejjel visszagondolva persze az még nagyon amatőr szint volt. Az első tíz év tényleg csak hobbi, és az elmúlt öt-hat évre merem kijelenteni, hogy kezdett professzionálissá válni a tevékenységem.

– Németországban viszont már Európa-bajnoki ötödik helyet szerzett és az 2009-ben volt.

– Nagy siker volt, az igaz, de mégis azt mondom rá, hogy nagyon kezdő voltam. Az az eredmény leginkább Tenczel Gábor barátomnak és mentoromnak köszönhető, aki nagyon mellettünk volt. Egyébként ma is számíthatok rá.

– Mióta nevezi magát, ha nem is profinak, de „szívében” főállású agarasnak?

– Onnantól kezdve, mióta a sporttársak megkerestek, hogy vállaljam el kutyáik treníro­zását.

– Vagyis neve lett a szakmában.

– Inkább azt mondom, hogy fiatal korom ellenére is elfogadtak az idősebbek. Az első nagy siker egy magyar derbi volt, amit mind körpályán, mind egyenes pályán megnyertünk. A legeredményesebb év pedig 2018, amikor Picike nevű kutyusom tizenkét versenyéből tizenegyszer lett első, én pedig megkaptam „Az év legjobb trénere” elismerést. Ez azért már nagy szó volt. Azóta igyekszem növelni a tudásomat, próbálok minél több tapasztalatot szerezni. Egy-egy futtatáson az agaraim favoritként állnak rajthoz és jó eséllyel végeznek az első három hely valamelyikén. A versenyeken persze nem mindig a papírforma érvényesül, de azért szeretem, ha nem húzza semmi keresztül a számításokat.

Baranyai Ádám legnagyobb sikerét 2018-ban érte el. Kutyája, Picike az év agara lett, ő pedig „Az év legjobb trénere” díjat vehette át. Fotó: Kálmán Kristóf

Jó családi program lehet a futtatás

– Minden héten van futtatás?

– Itthon jövő héten pénteken kezdődik a Kincsem parkban, illetve Isaszegen működik még pálya. És, ha a két létesítményt egyszerre nézzük, akkor igen, minden hétvégén van verseny.

– Hogy kell elképzelni egy-egy futtatást? Akár egy egész napos családi program is lehet?

– Egész napos azért nem, de egy félnapos mindenképpen. Késő délután kezdődik általában és öt-hat futamot tartanak, egyben-egyben hat agár fut. Megvan persze a ceremóniarészük is a rendezvényeknek, a felvezetés, a kutyák bemutatása, majd a díjátadó. Közben filmeket vetítenek, felidézve a versenyeket. Szerintem egész jó családi program lehet azoknak, akiket érdekelnek az agarak, a sebesség. Két távon versenyzünk, a sprinttáv 280 méteres, a normál derbi pedig 480 méter. Vannak kutyusok, amelyek jól startolnak, de nem feltétlenül bírják a hosszú távot, ők a sprintnél állnak starthoz. Amelyek viszont jól bírják erővel, futnak a derbiben.

Nyilván ezek a színvonalasabb futások. Akik ott a legjobbak, azok tényleg a legjobbak.

– Ádámnak jelenleg hány agárhoz van köze?

– Van egy tizenhárom éves „nyugdíjasom”, Dézike, az Európa-bajnoki ötödik helyezett és van két öt hónapos növendék, amelyek még tanulók. Aztán van még hét kutya, másfél évestől négyévesig, ők készülnek a pályákra és velük megyünk a versenyekre. És persze közöm van egy eddig ír pályákon futó agárhoz, Bhoyhoz.

Start: Ötös számmal Szöszi küzd, Baranyai Ádám trenírozza a versenyekre. Fotó: Simkó Szilárd

Megvalósulhat a régi álom

– Hogy is van ezzel a külföldi kutyával? Ha jól tudom, élőben még nem találkoztak egymással.

– Tényleg nem, az eredményei és videófelvételek alapján vásároltuk meg.

– Vásároltuk?

– Igen, négy sporttársammal közösen, kinti szóval élve szindikátust alapítva vettük meg Bhoyt. Külföldön egyébként komoly tradíciói vannak, hogy emberek összeállnak és közösen futtatnak. Azt is el kell mondanom, hogy egyedül egyikünk sem tudott volna megvásárolni egy komoly agarat, hiszen ötezer eurótól a csillagos égig megy az áruk. Úgy tudom, mi vagyunk az első magyarok, akik így állnak rajthoz Írországban és Angliában. Megbíztunk egy kinti trénert, aki felkészíti a kutyát.

– Ezek szerint megvalósult a nagy álom, az ír vagy angol derbi?

– Megvalósulni látszik, hiszen még nem magam versenyzek az agárral. Bhoy egyébként a 2020-as ír derbin egészen az elődöntőig menetelt. Komoly eredményeket ért el, és nagy lehetőségeket látunk benne, nagyok a terveink. Mióta megvettük, már nyert is futamokat, és most úgy döntöttünk, hogy Írországból Angliába költöztetjük és ott is kipróbáljuk a júniusban kezdődő angol derbin. Nagyon bízom benne, hogy az első körtől a döntőig fut majd és akár a végső győzelem is meglehet neki. Aztán jövő tavasszal, mire négyéves lesz, hazahozzuk és még egy évet itthon is versenyzünk vele.

– Nem akar kiutazni hozzá?

– Dehogynem! Minden vágyam ez, és talán nyáron, ha a járványveszély és az anyagi helyzetünk is lehetővé teszi, akkor Tenczel Gáborral kimegyünk Írországba és még viszünk magunkkal itthonról is kutyákat. Ha lehetek szemtelen, akkor megemlítem, hogy keresünk támogatókat ehhez, akiknek szívesen bemutatnánk, hogy miről is szól még a futtatáson és a szép eredményeken kívül az agársport.

– Mennyit hozhat egy kinti derbigyőzelem a konyhára?

– Ez több mindentől is függ, de átszámolva akár 50–60 millió forintot is érhet az első hely.

– Annak már azért lehet örülni. De mi hozhatja el a sikert? Mi az, ami Ádámot kiemeli a hazai trénerek közül és hozza az eredményeket?

– Titkokat nem fogok el­­árulni, de a hármas jelszavamat igen: hit, bizalom és szeretet. Azaz hiszünk a kutya teljesítményében, bízunk benne és nagyon szeretjük. Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor megfelelő kapcsolat alakul ki a tréner és a kutya között, és jöhetnek az eredmények. Persze az sem árt, ha esetünkben elég gyors az az agár.

– Ha nem az agarakkal foglalkozik, akkor mivel tölti az idejét?

– Olyan nagyon ritkán van. Szeretek még focizni, sportolni és próbálok minél többet a családommal lenni. Vannak „civil” barátaim, de a versenyeken kívül is leginkább a kutyás barátaimmal töltöm az időt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában