műszaki átadás és átvétel

2021.04.16. 06:58

Lőver Uszoda – Finisben az új uszoda Sopronban – Lassan jöhet a víz a medencékbe – fotók

A hónap elején indult el a műszaki átadás és átvétel folyamata az online szavazás alapján elkeresztelt Lőver Uszodában, amely a West Hungária Bau Kft. és a FÉSZ Zrt. konzorciumában épül. Az épület lényegében elkészült, a tervek szerint a soproniak júniusban vehetik birtokba az új sportlétesítményt.

Etzl Edgár

Az egyik leglátványosabb fejlődés az épületben a medencéken látható, ugyanis múlt hónapban mindegyik megkapta burkolatát, ottjártunkkor a legnagyobbat szinte már teljesen feltöltötték vízzel. – A feltöltést lassan kell végezni, hiszen a négy medence több ezer tonna vizet fog tartalmazni, ekkora tömeget nem szabad egyszerre az épület szerkezetére terhelni – magyarázta Khaut András, a FÉSZ Zrt. igazgatóságának elnöke.

A másik, látványos változás a lelátón keresendő, a helyükre kerültek a székek. Khaut András elmondása szerint két hete készült el a lelátó üvegkorlátja, a szekrények és padok is hamarosan bekerülnek az öltözőkbe. A műszaki átadás és átvétel folyamatának részeként ellenőrzik a gépészeti rendszereket. Ezek átadása lépésről lépésre történik a leendő üzemeltető részére, hiszen a gépkezelőknek meg kell majd tanulniuk a vízfeltöltő és vízfertőtlenítő, valamint szellőzőrendszerek használatát.

Pár nap és a munkások befejezik a Deákkúti út azon szakaszának az aszfaltozását, az uszoda új bejárata ugyanis innen lesz megközelíthető. Az akadálymentesített bejárat körül már megtalálhatók a parkolók. – A műszaki átadás és átvétel után az üzemeltetőnek meg kell szereznie a használatbavételi, majd a működési engedélyt. Csak akkor bonthatjuk el a sátras uszodát és a hozzá tartozó konténereket, ha használatba veszik az új épületet, hogy az úszóegyesületek ne maradjanak edzési lehetőség nélkül. A parkosítás befejezése folyamatban van – mondta Khaut András.

Az épület alapterülete 11.600 négyzetméter. Benne 1235 fős lelátó, egy huszonötször huszonöt és egy huszonötször ötven méteres versenymedence, valamint két tanmedence is helyet kapott, ezenkívül egy jakuzzival, egy meleg vizes merülőmedencével, valamint szaunával és gőzkabinnal is ellátják. Az új, többfunkciós fürdő- és uszodakomplexum nevéről a soproniak az önkormányzat által létrehozott online szavazófelületen dönthettek: az előző sportlétesítmény népi elnevezése, a Lőver Uszoda lett a győztes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában