Győr 750

2021.04.03. 06:00

Hétvégi séták Győrben – Apor Vilmos: a kereszt erősíti a gyengét

A múlt heti feladványban látható mellkereszt a Káptalandombra, a Püspökvár bejáratához vezette játékunk követőit.

Csobayné Pintér Éva

Forrás: Kisalföld

Fotó: Nagy Gábor

Apor Vilmos soha nem tanúsított gyengeséget élete során, de jelmondata – miszerint „a kereszt erősíti a gyengét és szelídíti az erőset” – és a kereszt meghatározó szerepet töltött be életében, sőt, halálában is.

A múlt heti feladványban látható mellkereszt a Káptalandombra, a Püspökvár bejáratához vezette játékunk követőit. Itt áll Lebó Ferenc Munkácsy Mihály-díjas szobrász- és éremművész – városunk számos köztéri szobrának alkotója – 2012-ben elkészített egész alakos, mintegy két és fél méter magas bronzszobra, amely Boldog Apor Vilmos püspök emberi nagyságának, vértanúhalálának állít emléket boldoggá avatásának 15. évfordulója óta.

Lebó Ferenc alkotásai közül érdemes kiemelni a 2001-ben elkészített Apor-domborművet is, ami a római Szent Péter-bazilika altemplomába, a Magyarok Nagyasszonya-kápolnába készült és a püspök győri történetét idézi fel. Az alkotáson látható a Püspökvár tornya, a vértanúság helyszíne is, ami a győri szobor hátterét adja.

Aranycsillag helyett kereszt

XII. Pius pápa 80 évvel ezelőtt, 1941. január 21-én nevezte ki megyés püspöknek, majd február 24-én Gyulán szentelték fel, ahova korábbi szolgálata kötötte. 1941. március 2-án Győr 75. (egyes leírások szerint 74. vagy 72.) püspökeként érkezett városunkba.

Püspöki címeréül megtartotta az ősi családi címert egy fontos módosítással. A címer középpontjában látható kardot tartó, páncélos kar fölötti aranycsillag helyére kereszt került és alul egy keskeny szalagon jelmondata olvasható latin nyelven.

Lebó Ferenc szobra Apor Vimos püspök emberi nagyságának állít emléket a Püspökvár bejárata előtt.
Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld

Üldözöttek gyámolítója

Nehéz időket élt meg Győrben, mivel a fontos hadiipari központ és vasúti csomópont súlyos bombázások célpontja volt. Sok áldozat, nehéz sorsú, üldözött ember gyámolítása várt rá püspöki teendői mellett és a Püspökvár kapuja mindenki számára nyitva állt. Ő sem költözött ki a városból, hogy vidékre vonulva élje át a legnehezebb napokat. Inkább a menekülteknek biztosította az elrejtőzést a püspöki nyaralóban, dolgozószobájában, a székesegyház padlásán és a Püspökvár pincéjében.

Elborzasztotta, hogy milyen sok hazai politikus feledkezett meg a kereszténység alaptörvényéről, a szeretetről. Püspökként is kivette részét az ezt megváltoztató mozgalmak munkájában. A kereszténydemokrata, keresztény-szociális mozgalmak támogatója volt, 1944-ben megválasztották az 1939-ben megalakult Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökének. Az egyesület a zsidótörvények által érintett katolikusok védelmére alakult.

Három lövés Nagypénteken

Emlékezzünk most vissza 1945 húsvétjára! A nagyhét Győr szenvedésének és a püspök mártírhalálának eseményeivel íródott be a várostörténet nagykönyvébe. Nagyszerdán érte el a front Győrt, a németek felrobbantották a hidakat és megkezdődött a város ágyúzása. Nagycsütörtökön a Püspökvár alatti óvóhelyen tartotta meg a püspök utolsó szentmiséjét. Nagypénteken orosz katonákat állított meg a pince ajtajában személyesen őrködve, egyes visszaemlékezések szerint egy indulatos tiszt még a mellkeresztjét is rángatta. Ezen a napon dördültek el a szörnyű lövések. Apor püspököt három lövés érte. A vér arany püspöki keresztjére is rácsorgott. Jézussal szenvedett nagypénteken. Nagyon nehéz körülmények között operálták meg a súlyosan megsebesült püspököt. Nagyszombaton, sebesülésének fájdalmát viselve, híveiért ajánlotta fel szenvedését. Húsvétvasárnap kínjai közt még papságáért, a magyar hazáért, az egész világért és ellenségeiért is imádkozott. Húsvéthétfőre virradó éjszakán, 1945. április 2-án éjjel egy óra öt perckor adta vissza lelkét teremtőjének.

Apor Vilmos püspököt nagy szeretet és tisztelet övezte életében és halála után is. Embersége, szociális érzékenysége, bátorsága, áldozatvállalása örök példa a későbbi generációk számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában