A szakma nívós versenyén bizonyított

2020.12.29. 19:51

Soproni fiatalember nyert a Magyarország 365 fotópályázat Természet és táj kategóriájában

A soproniak számára már ismerősen hangozhat az EMEM VIDEO neve, mely egybeforrt Mészáros Márk személyével és munkásságával. Most pedig a fiatalember újabb szintet lépett a fotósszakma elismerései között, ugyanis I. helyezést ért el Természet és táj kategóriában a Magyarország 365 nevű fotópályázaton.

Papp Dóra

A Magyarország 365 nevű fotópályázat Természet és táj kategóriájának díjnyertes fotója.

– Mikor kezdted a fotózást?

– Már általános iskolában is szerettem videót vágni, szerkeszteni. A fotózás viszont csak néhány éve lett az életem része. Mondhatni nagy utat jártam be: foci, pincérkedés, bírósági rendészet után végül a család és az ismerősök pozitív véleménye szép lassan erre az útra terelt!

– A sokrétű munkáid közül melyiket szereted a legjobban?

– 2018-ban, amikor a vállalkozás létrejött, szinte csak a videózás érdekelt. Mára ez a két szenvedély teljesen kiegyenlítődött. Mindegyiknek megvan a varázsa, pont amiatt szeretem a munkámat, hogy változatos, így mindig fel tud tölteni. Ha ki kell emelnem egyet, az esküvői videózást mondanám. Azokért a reakciókért érdemes csinálni ezt az egészet, amiket a kész filmek után kapok a pártól és az ismerőseiktől.

A Magyarország 365 nevű fotópályázat Természet és táj kategóriájának díjnyertes fotója.

– Miért döntöttél úgy, hogy pályázol?

– Nem vagyok nagy pályázós, talán ez volt a harmadik alkalom, hogy küldtem be képet. Ezúttal a testvérem, Niki addig-addig szekált és nyaggatott, hogy végül rávettem magam pár nappal a pályázási határidő előtt. Egyébként nagy csodálója voltam a tavalyi pályaműveknek, talán ez tartott vissza először, nem hittem benne, hogy lenne esélyem. Három kategóriában lehetett nevezni: Életképek, Épített és tárgyi örökségek, valamint a Természet és táj, amibe három fotómat küldtem be.

– Miért éppen ezekkel a képekkel neveztél?

– Ezek voltak a legfrissebbek és az aktuális kedvenceim: két drónfotó és egy a Szelim-barlangban készült, nagy látószögű felvétel. A nyertes fotó azt jelenti számomra, hogy sosem tudhatjuk, mi fog történni. Az árnyékunk a nagy bizonytalan jövő, ami felé szép lassan sétálunk. Pontosan ezt tettük, mi csak sétáltunk a „Marson”, és végül győztes fotó lett belőle. Hozzátenném, szerintem attól szép a fotográfia, hogy mindenki a saját üzenetét, gondolatait és érzéseit kapcsolhatja egy adott képhez, így ezáltal mindenkinek más és más üzenetet hordozhat.

Mészáros Márk

– Mire fogod felhasználni a nyereményt?

– A nagy részét eszközfejlesztésre, de jótékony célokra is szeretnék fordítani belőle.

– Hogyan tovább most, hogy már a szakma legnívósabb fotópályázatán is bizonyítottál?

– Leírhatatlan érzés és természetesen nagy megtiszteltetés ez számomra, de a terveimet nem befolyásolja. Továbbra is a fejlődés a cél, hogy minél magasabb szintű fotókat, videókat készíthessek! Haladok tovább az „árnyék” felé, és bízom benne, hogy hasonló sikerek fognak még szembejönni velem. Nagy köszönettel tartozom a zsűrinek, a testvéremnek és a barátnőmnek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában