sportos település

2020.10.17. 18:47

Tüdőlebeny Lébényben – 134 rajtoltak, köztük pici gyerekek is – galéria

Tüdőlebeny címmel szerveztek szombaton futóversenyt a megye legifjabb városában. A második ilyen megmérettetésen százharmincnégyen álltak rajthoz.

kisalfold.hu

A lébényi templom mellett várták a futóversenyre regisztrálókat szombaton reggel. A helyi önkormányzat immár másodszor hirdette meg a megmérettetést Tüdőlebeny címmel. Amint arról korábban beszámoltunk az első megszervezése országos marketing díjat is hozott már a kisvárosnak!

– A Tüdőlebeny ötlete onnan jött, hogy egyre többen futnak a településünkön. Felismertük, hogy igény lenne egy ilyen versenyre. Nem kell sem élsportolónak lenni, de nem kell hozzá magasabb edzettségi szint sem, hogy egy ilyen megmérettetésen valaki elinduljon – hangsúlyozta Kovács Gábor lébényi polgármester. Hozzátette: profi stábot is bevontak a szervezésbe, és a hivatal munkatársai is kivették részüket a munkából.

Több korcsoportban és távon is rajthoz álltak a futók, százharmincnégyen. Elsőként a legapróbbak, négyéves korig. Hét kis cuki sportoló vágott neki az útnak szülők és a jelenlevők szurkolására. Az 5-8 éves korosztálynak már egy ötszáz méteres távot kellett megtennie. Ebben a két kategóriában minden versenyző ajándékot kapott.

A 2, 5 és 10 kilométeres távoknál chipes időmérést alkalmaztak, és az online regisztrációra is volt lehetőség. Itt minden résztvevő egy fából készült érmet és befutócsomagot vehetett át. A 2 kilométeres távon Sallai Csenge, Horváth Kitti és Orosz Lilla lett dobogós a lányoknál, a fiúknál Kovács Boldizsár, Horváth Kevin és Tóth Barnabás. Az 5 kilométeres távon Udvardi Anita jeleskedett, utána futott be Süle Szilvia és Sirgelyné Kiss Erzsébet, míg a férfiaknál Mészáros Viktor, Józsa Péter, Lőrinczi György érkezett be sorrendben.

A 10 kilométert Gulyás Krisztina futotta le a leggyorsabban, megelőzve Virágh Zsófit és Horváthné Katalint. A férfiaknál a dobogó legfelső fokára Vincze Csaba állhatott, továbbá Kertész Ervin és Móricz Dániel lett ezüst- és bronzérmes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában