Ezer focimeccsen fotózott a dunaszegi futballrajongó fodrász

Járeb Zsoltné Jutka imádja a labdarúgást, emellett lelkes amatőr sportfotós. Főleg alacsonyabb osztályú találkozókra megy el, a hétvégén fényképezett az ezredik futballmérkőzésén Vitnyéden. Ez alkalomból hangosbemondón köszöntötték, valamint a hazai csapaton kívül a vendég DAC is új felszerelésben lépett pályára. Arnold Csaba, a vendégcsapat, a DAC Nádorváros klubigazgatója azt mondta, azért, hogy ezzel is megtiszteljék a lelkes fotós nem mindennapi jubileumát.

A dunaszegi hölgy egyébként már gyerekkora óta rajong a labdarúgásért, nem véletlen, hogy a férje is futballista. Korábban is nagyon sok focimeccsre járt ki, nyolc éve pedig már fotóz is a találkozókon. A rengeteg képet az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon albumokba rendezve osztja meg.

„Minden meccset, amelyen ott vagyok, dátum szerint dokumentálok is, egy füzet már teljesen tele van, így tudtam, hogy hamarosan eljön az ezredik mérkőzés, amin majd fotózok. Az az igazság, hogy rengeteg fél meccsem is van, mivel hétvégenként háziasszonyként is akad elfoglaltságom, nem tudok annyit a pálya szélén lenni. Persze ezekből csak kettőt számolok el egésznek, így jött ki nemrég az ezer” – meséli Jutka, aki érdeklődésünkre kapásból mondja, melyik volt az első meccs, amelyen fotózott is.

„Az egy Dunaszeg–Barbacs összecsapás volt, még 2012 szeptember kilencedikén. Maga a meccs annyira nem kötött le, s az igazsághoz tartozik, hogy a hazaiak ificsapatának kapusa, Várföldi Lajos hívott el, hogy készítsek róla fényképet. Miután ezt megtettem, ott maradtam a felnőttmeccsen is. Utóbbit számolom az első találkozómnak. Aztán egy hét múlva az egyik ismerősöm fia jelezte, hogy újjáalakult a győrladaméri csapat, s rengeteg olyan játékost igazoltak, akiket a férjem ismert. Egyértelmű volt, hogy ott leszünk, s ha már ott voltam, fotóztam is. Ezután megtudtam, hogy rangadó lesz Abdán, majd később Börcsre megy a Dunaszeg. Bevallom, az izgatottságtól nem nagyon aludtam. Innentől kezdve aztán már nem volt megállás. Alig volt olyan hétvége, amikor nem voltam meccsen.”

Jutka az első évben harminchárom meccsen fotózott, az albumok száma mára meghaladta a nyolcszázat(!).

„Tizenkét éves koromban, az 1986-os világbajnokság alatt szerettem bele a labdarúgásba. A férjem korábban balhátvéd volt, Dunaszegen és Győrladaméron játszott, s az öregfiúk között ma is futballozik. Eleinte csak néző voltam a mérkőzéseken, s ugyan volt egy kis időszak, amikor nem jártam ki, ha összeadom, harmincnégy éve a futballal is élek.”

A sok meccs rengeteg élményt is adott.

„Ha ki kéne egyvalamit emelnem, az a Lipót legutóbbi menetelése lenne a kupában. Fantasztikus érzés volt a csapatot az MTK új stadionjába, az Amatőr Kupa fináléjába elkísérni és persze a győzelmet ünnepelni. Vannak így utólag vicces emlékeim is. Előfordult olyan, hogy otthon hagytam a memóriakártyát és Nyúlról kellett visszafordulni, de volt olyan is, hogy elfelejtettem az elemeket elrakni, így például Nagyszentjánoson elég sok gólról maradtam le.”

Jutka egyébként nem csupán fotóz, rövid értékelést is ír a meccsekről, s néha bizony a játékvezetésről is.

„Korábban gyakrabban bíráltam a bírókat, de be kellett látnom, nagyon nehéz hiba nélkül lehozni egy-egy meccset. Ezért inkább ha volt is valami gond, megpróbáltam humorosan feldolgozni. Amúgy azért kezdtem összefoglalókat is írni, hogy később lehessen majd a meccsen történtekre emlékezni. Azt gondolom, ennyit mindenképp megérdemelnek az alacsonyabb osztályban játszó csapatok, felnőtt, de akár utánpótlás-játékosok vagy az öregfiúk is. Nagyon jólesik, amikor megtudom, hogy néhány csapatnál téma vagyok, s az öltözőben arról beszélnek, hogy vajon ott leszek-e majd a meccsen. Valószínű, ők, a barátnők, s a család szívesen nézegetik a róluk készült fényképeket.”

S hogy meddig jár még Jutka meccsekre? Azt egyelőre maga sem tudja.

„Nagy célom volt az ezredik meccs, s most, hogy megvan, már megválogatom, hová megyek ki. Jobban számításba veszem a csapatokat, de az időjárást is. Természetesen voltak, vannak kedvenc klubjaim, akikhez szívesebben mentem, megyek fotózni, de azért ne aggódjanak a többiek sem, nem feledkezem meg róluk. A meccsfotózás számomra ugyanis terápia is, amiről nem lehet, s nem is szeretnék lemondani.”