Összefogás

2020.10.05. 09:46

Adományokból gyűlt össze Rubina terápiájának ára

Az adakozóknak köszönhetően két kezelés ára már összegyűlt az agysorvadással küzdő lánynak.

Mészely Réka

Lencse Rubinát intenzív mozgásterápiával fejlesztik.

Fotó: Lencse Gábor

Lencse Napsugár Rubina agysorvadásban szenved, lélegeztetésre szorul. Szülei azt remélték, hogy egy speciális mozgásterápiával a kislány állapota jobbra fordulhat, ám ennek ára meghaladta a családlehetőségeit. Ezért fordultak a nyilvánossághoz. Az ügyet felkarolta a Példa egyesület és a Kisalföld is elsőként számolt be a gyűjtésről Rubina javára. Ennek sikerét jelzi, hogy cikkünk megjelenése után néhány nappal nemcsak egy, hanem több mint két terápiára való adomány gyűlt össze a jóakaró adakozóknak köszönhetően.

A lány szülei, Molnár Erzsébet és Lencse Gábor meghatódva vették át tőlünk a támogatást, és azonnal az utazás szervezésébe fogtak. Rubinának ugyanis a lélegeztetőgép miatt egy kisbuszt is bérelniük kellett.

Lencse Rubinát intenzív mozgásterápiával fejlesztik.

A solymári Borsóház nemzetközi intenzív terápiás központként 2009 óta végzi genetikai, születési rendellenességből vagy traumából, balesetből eredő sérült, halmozottan sérült páciensek rehabilitációját speciális eszközök és programok alkalmazásával. Ide kapott időpontot a hétre a Lencse család.

– Már sokkal jobban érzi magát Rubina, de elfáradt a hét folyamán – számolt be az anyuka, aki közösségi oldalán naponta videókkal, képekkel mutatta be, hogy milyen fejlesztések várták lányát. Erzsébet arról is mesélt, hogy a központ orvosai és gyógytornászai vizsgálták, illetve tornáztatták gyermekét.

– Eleinte könnybe lábadt szemmel viselte el a nyújtásokat, de mára sokkal lazább. A gerince és a lába sem olyan merev már. Nagyon hittem abban, hogy változás történik, inkább a koronavírustól tartottam, mert a lányunkat mindentől óvjuk – avatott be az édesanya.

A szakemberek szerint folytatódhat a terápia, legközelebb november elejére várják őket. Egy év kezelés után a gerince egyenesbe hozható, sőt akár lábra is tud állni. A költséges kezelések mellett speciális eszközöket is be kell szerezniük, ami meghaladja a család lehetőségeit.

Akik segítenének...

Lencse Rubinát a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért Duna Takarékbank Zrt.-nél vezetett 58600252-11250591-es számlaszámán keresztül lehet támogatni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában