2020.09.19. 19:21
Ritka parkrózsákat mutattak be Eszterházán – fotók
A Cziráky Margit Rózsakert ősszel is kínál élményeket: ekkor zajlik a másodvirágzás.
Az év ezen időszakában a közel 300 fajta parkrózsa nyújt egyedülálló látványt a kertben. Ezekből mutatta be a legritkábbakat a Kulturális Örökség Napjai keretében tartott ingyenes vezetésén Radics Ferenc okleveles kertészmérnök, aki nap, mint nap a nemes növények nevelgetésével foglalkozik.
Ritka parkrózsákat mutattak be Eszterházán
A másodvirágzás során a kertben látható közel 8000 rózsatőből körülbelül 4500 bontja szirmait – ezek együttesen gyönyörű összképet mutatnak: azonban több parkrózsa fajta önmagában is rendkívül különleges, ugyanis ezek ritkaságszámba mennek.
- Csodaszép a szinte csillagot formáló, hófehér ágyrózsa, de virágzik a sárgán bimbózó, majd fokozatosan bepirosodó szirmú fajta is – tudták meg a látogatók Radics Ferenctől. – Igazi különlegességszámba megy a közel kék színű parkrózsa, amely szintén megtekinthető a Cziráky Margit Rózsakertben, de megcsodálható itt a majdnem fekete fajta is, amely nem kevésbé rendkívüli – fejtette ki.
Az élményekkel teli rózsakerti programot az eddigiekhez hasonló élénk érdeklődés kísérte.