Bizalmasan

2020.07.02. 09:12

Válás, másként

Bizonyára már sokan unják, hogy a járvány különböző vetületeinek elemzése folyik a csapból is, mégsem tudok elmenni egy kérdés mellett, konkrétan a járvány párkapcsolatokra gyakorolt (mellék)hatásaira gondolok. A segítő szakemberek alapvetően egyetértenek abban, hogy a vírus miatt bevezetett rendkívüli intézkedések gyökeresen felforgatták a mindennapjainkat és ezek átmeneti működésmódokat hívtak elő bennünk. Igazán nehéz helyzetbe azok kerültek, akik a válság előtt is párkapcsolati problémákkal küzdöttek, közülük sokan jutottak arra az elhatározásra, hogy lezárják közös életüket.

Dr. Horváth Lőrinc, jogász és mediátor

Mikor van vége egy kapcsolatnak?

Magam részéről a kapcsolatok megjavításának híve vagyok, így azt gondolom, hogy amíg egy kis esélyt látnak a felek, addig tegyenek meg mindent kapcsolatuk rendezéséért. Azt, hogy mikor van vége egy kapcsolatnak talán úgy határozható meg, hogy amikor a felek közös törekvése megszűnik, mert esélytelennek látják kapcsolatuk pozitív megváltoztatását. Mielőtt ezt a helyzetet konstatálják, mindenképpen javaslom, hogy forduljanak szakemberhez.

Ha már döntöttek

A járvány ideje alatt több pár érkezett irodámba válási mediációra, melyek során azt tapasztaltam, hogy elég sok a sötét folt a válással összefüggő kérdésekben, tegyük hát tisztába ezeket!

A Polgári Törvénykönyv egyértelműen kimondja, hogy „A bíróság a házasságot bármelyik házastárs kérelmére felbontja, ha az teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott.” Alapesetben a bíróság megvizsgálja a házasság megromlásához vezető okokat. Ez a válásnak a kevésbé emberséges formája, ami rendszerint együtt jár az elhúzódó bizonyítással, a családi „szennyes” kiteregetésével, a gyerekek pszichológushoz rángatásával, a barátok és a család két „táborra” szakításával, összességében valamennyi érintett fokozott lelki igénybevételével.

Jóval humánusabb megoldást jelent, ha a felek hajlandóak az együttműködésre és ez egy közösen elfogadott egyezségben realizálódik. Az úgynevezett közös megegyezéssel történő válás esetén azt várja el a törvény a felektől, hogy a járulékos kérdésekben – szülői felügyelet, különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás, gyermektartás, közös lakás használata, (igény esetén) házastársi tartás – konszenzusra jussanak. Ha ez sikerül, a bíróság az írásba foglalt megállapodást jóváhagyja és felbontja a házasságot. A törvény kifejezetten támogatja azt, hogy a válófélben lévők a házassági bontóper megindítása előtt vagy a bontóper alatt közvetítői (mediációs) eljárásban rendezzék a kapcsolatukkal, illetve a házasság felbontásával összefüggő kérdéseket.

Mediátor vagy ügyvéd?

A választást mindenképpen a váló felekre bíznám, azonban meg kell osztanom ezen a területen keletkezett tapasztalatomat. Hangsúlyozni szeretném, hogy rengeteg a kiváló szociális érzékkel rendelkező ügyvéd, akik alapvetően a felek megállapodását támogatják. Vannak azonban olyanok is, akik további terheket rónak az egyébként is nehéz helyzetben lévő emberekre. Egyik ügyfelem arról számolt be, hogy ő és férje is ügyvédnél kezdték a válási folyamatot, ahol a következők hangzottak el: „Megkezdjük a harcot és kisajtolunk belőle minden egyes fillért, ami törvény szerint jár.” A negyven perces ügyvédi tanácsadás majdnem annyiba került, mint amennyibe a teljes mediációs eljárás.

Lényeges kiemelni, hogy mediációs eljárásban kötött megállapodás teljes értékűen használható a bíróságon, nincs szükség további személyek közreműködésére és a legfontosabb, hogy a felek kezében marad ügyük eldöntése.

Várom témához kapcsolódó kérdéseiket a [email protected] e-mail címen vagy a 06204042468-as telefonon!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában