Szakmakóstoló hét a Veresben

2020.07.25. 13:06

Nehéz, de szép a gazdák élete

A héten a Kisalföldi ASZC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium gyerekzsivajtól hangos. Az intézményben huszonegy általános iskolás tölti a napjait. Szakmakóstolóra invitálta őket a Nemzeti Agrár­gazdasági Kamara (NAK) az iskolával közösen.

Barki Andrea

Forrás: Kisalföld

Fotó: Huszár Gábor

Második éve szervezik meg a tábort a Veresben, az itt megtanulható agrárszakmákat szeretnék megismertetni 5., 6., 7. osztályosokkal. A cél, hogy a hét során lássák a gyerekek, milyen területeken tudnak dolgozni az iskolában megszerzett végzettséggel. Az utolsó napra a szülőket is meghívják.

Az idén a lovászszakmát ismerhetik meg

Kiss Csilla, a NAK Győr-Moson-Sopron megyei igazgatója elmondta, a kamara a bemutatandó szakmát mindig az iskolával közösen választja ki. Idén a lovászszakmára esett a választás. Az egész megyéből érkeztek gyerekek az ingyenes táborba, ahol teljes ellátást kapnak.

Sikeres, fiatal gazdák mutatnak példát

Az iskolában oktatott szakmának három iránya van, a növénytermesztő, az állattenyésztő és a lovász. 9. osztály után a gyerekek ágazati vizsgát tesznek, azután választanak szakmát. Több gazdaságba is ellátogatnak, nemcsak a szakma szépségeit és nehézségeit ismerhetik meg a fiatalok, hanem az iskola közismereti tantárgyait tanító pedagógusok ízelítőt adnak szakterületük érdekességeiből.

Csiszár Rudolf igazgató fontosnak tartja, hogy a gyerekek megismerjék az iskolát.

 

– A mai gyerekeknek először kedvet kell csinálni ehhez a szakmához. Sikeres, a szakmájukat szerető, a gyerekekhez korban közel álló vállalkozókat kell elhozni, hogy lássák a pályaválasztók, ha itt végeznek, hova juthatnak el – mondta az igazgató.

– Nemcsak a szakma szépségeit mutatjuk be, hanem a valóságot. Aki állattenyésztőnek áll, tudnia kell, hogy az állat vasárnap is ellik vagy a tojásokat a keltetőben meg kell forgatni hétvégén is.

Lovas hagyományőrzők

Az iskola az egyetlen az országban, ahol lovas katonai hagyományőrző kiképzést is kapnak a diákok. Látogatásunkkor Vígh Attila lovas gyakorlati szak­oktató, a Nemzetőr Díszszakasz parancsnoka bemutatta a gyerekeknek a nemzetőrök felszerelését, életét. Az iskola diákjai között kiváltságnak számít, ha valaki az egyesület tagja lehet vagy magára öltheti az egyenruhát, kardot köthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában