bonszai

2020.07.22. 10:30

Faóriások egy tál cserépben Öttevényben

Manapság mindenhol gyors eredményeket akarunk elérni. Vannak dolgok azonban, amik lelassítanak, türelemre tanítanak. Mert nem hagyják magukat siettetni. A növényeknek megvan a maguk fejlődési üteme. A bonszaihoz pedig valóban türelem és kitartás kell.

Barki Andrea

Nagykutasi Viktor gyerekkora óta foglalkozik a kis növénycsodákkal.

Fotó: Huszár Gábor

A Covid–19 vírus okozta „Maradj otthon!” időszakban jobb elfoglaltság híján sokan nekiálltak a kertjüket rendbe tenni, az interneten látható ötleteket felhasználva hasonlót kreálni. A megszépült kertekről készült fotókat meg is osztották az ismerőseikkel. Való igaz, pár hét alatt márciusban, áprilisban csodaszép kertek születtek.

 

Évek és szakértelem

Vannak azonban olyan növények, amelyeknek neveléséhez nem elegendő pár hét. Évek kellenek. Hosszú évek, sok-sok munka, szakértelem, türelem és kitartás. Nagykutasi Viktor kertész-­szakíró kertjében alig pár négyzetméteren 60–70 évesnek látszó fák sorakoznak egymás mellett, s van olyan, amelyet már harminc éve nevel. Az első növényével 13 évesen találkozott. Mindennap foglalkozik vele, és a társaival is, ha megpihenni, feltöltődni akar.

Nagykutasi Viktor gyerekkora óta foglalkozik a kis növénycsodákkal.
Fotó: Huszár Gábor

Amikor a munka és a hobbi egy és ugyanaz

– Nálam ez a hobbi majdnem egyidős a kertészeti énemmel, mert az első növényemet hetedik osztályos korom óta gondozom. Ennél persze jóval idősebb növényeim is vannak, köszönhetően néhány gyűjtő nek, akiktől ajándékba kaptam – mesélte Nagykutasi Viktor, aki az utóbbi öt évben a munkája mellett egyre aktívabban foglalkozik a különleges formájúra alakított növényekkel.

– Az a szerencsém, hogy a szakmám ugyanaz, mint a hobbim. Ez az, ami igazán kikapcsol. Gyerekkorom óta lenyűgöznek a bonszaiok. Miért jó tartani? Engem megnyugtat, ha csak hozzáérek a növényhez vagy nézem. Van úgy, hogy órákat foglalatoskodok a törpefácskákkal, közel hatvan darabbal. Természetesen telefont sem viszek ilyenkor magammal. Ha a növényekkel foglalkozom, akkor csak rájuk figyelek. Nem beszélgetek velük, hanem figyelek arra, hogy mik az igényeik – magyarázta Nagykutasi Viktor.

Sok türelmet és munkát igényelnek

A bonszai 90 százalékban a szabadban is fellelhető növényekből készül. Az igazi bonszai lombhullató vagy örökzöld, szabadban élő növény. Egy nagyon lapos tálba ültetik. Nemcsak a koronáját, hanem a gyökerét is alakítani kell. A szakíró azt mondja, ahogy a gyümölcsfák metszését sem lehet könyvből megtanulni, úgy a bonszaiokét sem.

A mesterek néha tartanak bemutatót, tőlük el lehet lesni a fogásokat, de igazán gyakorlással lehet megtanulni. Azért kell nagyon óvatosan metszeni, alakítgatni őket, mert a hibát nagyon nehéz kijavítani. Óriá­­si szakértelem, kitartás, türelem kell – és sok idő – ezekhez a növénycsodákhoz.

A jelentése: Nevelt fa

A bonszai tálban nevelt fát jelent. A kínai és japán kultúra szerves része, amelynek tudománya apáról fiúra száll. A természetből kiemelt növényt beültetik egy tálba, majd a kertben nevelik és ünnepi alkalmakkor beviszik a lakásba. Keleten évszázadok óta élő művészeti ág, Európában a XIX. század elején ismerték meg.

A kiválasztott növény nagyon kemény nyírásával, alakításával, drótozásával és folyamatos gondozásával elérik, hogy ami a természetben akár több tíz méteres növény lenne, az a tálban mindössze 20–30 centiméter magasra nő. Az igazi kicsinyített mása. Egyszer kialakítják a formáját és aztán folyamatosan karbantartják.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában