2025.06.11. 15:36
Horváth Éva emberfeletti ereje példa lehet mindenkinek, így harcol most lábáért
A sztáranyuka hónapok óta tartó küzdelme tovább folytatódik. Horváth Éva mindent megtesz azért, hogy újra járhasson. Újra megszólalt állapotáról.
Horváth Éva egy pillanatra sem adja fel, olyan elszántsággal harcol gyógyulásáért, amely példaként szolgálhat minden ember számára. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az egykori szépségkirálynő még tavaly ősszel szenvedett súlyos motorbalesetet Balin. A baleset során súlyos lábsérülése lett, amelyet műteni is kellett. Fertőzést kapott, így felépülése hónapok óta tart. Most újra megszólalt a sztáranyuka, számolt be róla a Borsonline.

Forrás: TV2
Horváth Éva számára most minden bizonytalan
A sztáranyuka lába kezdetben nagy veszélyben volt, még attól is tartani kellett, hogy sérült végtagját akár amputálni is kell. Azóta már több műtéten is átesett. Jelenleg járókerettel próbál közlekedni. Felépüléséhez fűzött hozzáállása pedig példaértékű.
Jól vagyok! Most egyfajta várakozó állásponton vagyok, mert egyelőre nem tudni, mikor és milyen lesz a következő műtét, mivel erről az orvosok sem döntöttek még
– kezdett bele Éva, majd hozzátette, hogy már az elején figyelmeztették az orvosok, hogy nagy elvárásai ne legyenek azzal kapcsolatban, hogy meddig tart majd a felépülés, valamint azzal kapcsolatban sem, hogy mikor járhat újra problémamentesen. Mint mondta, most nincs kilátása a jövőjére.
Mint korábban már megírtuk, Horváth Éva lábát az esztergomi kórházban is gyógyították már, ahol hiperbár oxigénterápiás kezelésen esett át. A volt szépségkirálynő számára nem könnyíti a helyzetet, hogy itthon próbál lábadozni, közben legféltettebb kincsei óriási távolságra vannak tőle. Hogy mi a helyzet Horváth Éva családjával most és mi következik a felépülésében, arról bőebben a Borsonline cikkében ITT olvashatnak.