Küzdelem a képernyők előtt

2025.02.04. 18:06

A Kiképzés: kőkemény feladatokkal indult a pokol hete

Új fejezet kezdődött a versenyzők számára a pokol hetével. A Kiképzés résztvevőinek az eddigi legkeményebb feladatokkal kellett megküzdeniük. Le kellett győzniük önmagukat, a fóbiáikat és a pánikot is.

A Kiképzés című katonai reality január 27-én, hétfő este kezdődött a TV2-n. Az előző hét folyamán lezajlott az alapkiképzés, a versenyzők belekóstoltak a katona létbe. Kemény feladatokkal kellett megbirkózniuk, végrehajtottak katonai szimulációt, fizikai feladatokat, és fegyvert is fogtak a kezeik között. Az alapkiképzés lezárultával elkezdődött a pokol hete, ahol ami eddig a versenyzőknek a fájdalom volt, az most a komfortzónát fogja jelenteni.

kiképzés, pokol hete, alapkiképzés, körülmények
Ami eddig a versenyzőknek a fájdalom volt, az most a komfortzónát fogja jelenteni A Kiképzésben.
Fotó: Tv2

A Kiképzés – Kőkemény feladatok a pokol hetén

A versenyzők előtt álló megpróbáltatásokhoz a kiképzők rajparancsnokokat neveztek ki minden raj élére. Nekik fontos szerepük lesz a továbbiakban, hiszen nekik kell tartaniuk a hátukat a raj minden mulasztásáért. 

A versenyzőknek meg kellett szenvedniük azért is, hogy eljussanak a táborhelyre. A nyitófeladat ugyanis egy kemény menetelés volt, és a saját heti ellátmányukat is maguknak kellett cipelniük a táborig. Az út közben a versenyzők megálltak és végigcsináltak egy tíz perces testnevelési foglalkozást egy különleges egység tagjaival. A versenyzőket a foglalkozás komoly fizikai próbatétel elé állította, azonban senki nem dőlt ki a sorból, mindenki végigcsinálta.

Ezután folytatódott a menetelés a tábor felé, azonban a cipekedés mellett még megfejelték a kiképzők egy-egy méteres farönkökkel a nehézségeket. A versenyzőket a megérkezést követően zordabb körülmények fogadták, mint azt korábban megszokhatták. Egy fél órás berendezkedés és szusszanás után a csapatok elindultak a pokol hetének első gyakorlatára.

A feladat egy stressztesztként szolgált a versenyzőknek. A gyakorlat során szembe kellett nézniük a fóbiáikkal. Bolla Adrienn számára különösen nehéz volt a feladat, kezdetben úgy tűnt, nem fog tudni leugrani, de végül nagy akaraterőről és bátorságról tett tanúbizonyságot. Felülkerekedett félelmein és nekifutásból ugrott le a magasból.

Az ezt követő feladat még az előzőnél is keményebbnek ígérkezett. A versenyzők legnagyobb ellensége a pánik volt, hiszen összekötött kezekkel és lábakkal kellett haladniuk a víz alatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában