A világ legszerencsésebb embere volt színészként is, feleségként is

2020.11.03. 12:56

Baranyai Ibolyára emlékezünk

Hétfő hajnalban az égi társulathoz szerződött a Győri Nemzeti Színház emblematikus színésznője, Baranyai Ibolya, Jászai-díjas színésznő, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja.

kisalfold.hu

Fotós: Bertleff András

A színház harmincéves születésnapján választották a társulat örökös tagjává

A Győri Nemzeti Színház épülete harminc évvel ezelőtt meghökkentette a várost. Nemcsak a győrieknek nem tetszett a sísáncra emlékeztető betonmonstrum, „csodájára” járt az országos sajtó is. Aztán telt és múlt az idő: az akkor Közép-Európa legmodernebb színházának aposztrofált épület megtelt művészettel, szeretettel. (...) A harmincéves jubileumot ünneplő társulatnak öt olyan tagja van, akik megszakítás nélkül folyamatosan jelen voltak és vannak a színpadon: Baranyai Ibolya Jászai- és Szent István-díjas, örökös tag, Bede Fazekas Csaba érdemes művész, Szent István-díjas, örökös tag, Bende Ildikó Aase-díjas, örökös tag, Györgyfi József Szent István-díjas, örökös tag és Krasznai Tamás Szent István-díjas, örökös tag – írta a Kisalföld 2008-ban.

Baranyai Ibolya a Gyõri Nemzeti Színház Pinokkió című zenés mesejátékában Vincze Gábor Péterrel
Fotó: Bertleff András / Kisalföld archív

 

Baranyai Ibolyát az elismerés apropóján Werner Krisztina kérdezte:

– Ebben a harminc évben az a varázslatos, hogy engem nem a színház tartott a városban, hanem a város a színházban. Harminc évvel ezelőtt beleszerettem a városba, és számomra azóta a színház és a város szeretete egybefonódik. Természetesen szeretem a kollégáimat is, de ebben mindig benne van a Győr iránti rajongás is. Imádom a sétálóutcát, a piacot, a kofákat, akik rám köszönnek, a vízpartokat, a Bakony nyúlványait, ahol olyan jó sétálni, nagyokat merengeni vagy beszélgetni. Szeretek ott élni, ahol dolgozom. Ezért nagyon sajnálom a fiatal kollégáimat, akik állandóan úton vannak a színházak között.

Legelső előadása: A vágy villamosa.

Legkedvesebb előadása: Kurázsi mama, Koldusopera, La Mancha lovagja, Vihar, Bernarda Alba háza.

Legkedvesebb szerepei: Aldonza, Kocsma Jenny, néma lány.

Legkedvesebb partnere: Törőcsik Mari.

Legnagyobb sikerei: Amelyek számomra is legkedvesebbek voltak és Eszter a Popfesztiválban, Erzsébet királynő a Stuart Máriában.

Legnagyobb bukása: Nem volt ilyen.

Legkedvesebb rendezője: A férjem, Bor József nevelt fel a színpadra, Illés István, Harag György.

Legnagyobb baki: A Kurázsi mamában a díszlet álcahálóból állt, ami leszakadt. Kurázsi mama kocsijának a tengelye beleakadt a hálóba, ami felemelte a magasba, és ami benne volt, mind kiborult. Én az a fajta vagyok, aki mindenre azonnal reagál. Már nyitottam a számat, amikor Törőcsik Mari befogta és erélyesen odasúgta: „Fogd be a szád, hiszen te néma vagy!” Valóban a néma lányt alakítottam. Ugyanebben a darabban a néma lány megkapja a piros cipellőt, amit próbálgat. Én véletlenül a tizedik sorig rúgtam. Egy úr hozta vissza és tette le a színpad szélére. Az előadás folytatódott.

Amire álmából felébresztve is emlékszik: Csak a versekre a zenés darabokból. A régi szövegeket törlöm, csak az van meg, amiben aktuálisan játszom.

Szerepálom: Kurázsi mama és amit az élet hoz, de a szerepálmokat nem a vágyaink teljesítik, hanem az igazgatók.

Az épület legkedvesebb szeglete: Nincs.

10 évvel később: Az utolsó interjú

A Kisalföldnek 2018-ban adta az utolsó interjút a művésznő. Ezzel emlékszünk rá:

Több mint öt éve nem lépett be a győri színházba, s a mostani jubileumi gálán sem volt ott Baranyai Ibolya Jászai-díjas győri színésznő. Az elmúlt évek talajtalansága előtt – így mondja – a világ legszerencsésebb embere volt színészként is, feleségként is. Öt éve vesztette el férjét, Bor Józsefet, a győri operajátszás megteremtőjét, aki 9 éven át igazgatta a színházat. Róla és derűs emlékeiről mesélt.

– Sokszor kérdezik, hogy hiányzik-e a színház? Őszintén mondom, hogy nem. Ha én valamit elvégeztem, akkor azt lezárom, és a világ legszerencsésebb embere voltam. Eljátszottam a világ minden szerepét, egyedül a Kurázsi mamát nem, de abban meg néma Kathrin voltam – utal a Törőcsik Mari főszereplésével 1980-ban színre vitt győri produkcióra.

– És a negyven év fantasztikus házasságom a Jóskával. Mi olyanok voltunk, hogy egész éjszakákat beszélgettünk végig. Azóta talajtalan vagyok.

Margittai Ágival a macskajáték Gizájaként 1999-ben győrben.

Csak egy rendezőtől féltem.

A belvárosi lakásban több fényképről tekint ránk az ismert jóságos arc, Bor Józsefé, keze nyomát őrzi minden, s ott a rengeteg könyv is, amiről még ’78-ban mesélte a Kisalföldnek Bor József: 8 év alatt 9 helyre költözni 2000 könyvvel... (K., 1978. X. 27.). Pedig utána is költöztek, többször annyival, Baranyai Ibolya 4 évet a pesti Dérynében játszott, 2-t Szegeden és 9-et Szolnokon, mielőtt Győrbe szerződött.

– Nagyon vártam Győrt, mai napig imádom. Többünket az új színház számára vett már fel Cserhalmi Imre, arra is emlékszem, milyen rossz volt az akusztika. A „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” próbáin engem használtak arra, hogy a színpadon állva beszéljek, s próbáltuk bemérni, melyik sorból mit hallani. Hol volt még a mikroport, amivel ma a kollégáknak olyan hangot csinálnak, amilyet csak akarnak! Zenés daraboknál a Shure mikrofonnál először azt kellett megtanulni, hogy ne essünk el benne – emlékszik Baranyai Ibolya.

A szerepek már összekavarodnak – vallja be –, de volt azért néhány kedvenc: a Popfesztivál, a La Mancha lovagja, a Bicska Maxi, a Stuart Mária, a Hegedűs a háztetőn, a Macskajáték, a Kakukkfészek.

– Kiszámolni is nehéz, hány rendezővel dolgoztam, de a Jóska volt az egyetlen, akitől féltem – utal férjére. – A Képzelt riportnál szanaszét szedett. Semmi közöm nem volt a kábítószeres Eszter-figurához, utána egész életemben sem szenvedtem annyit, mint azzal. Végül országos sikerünk lett. De nekem különösen szorgalmasnak kellett lenni, pedig stréber nem vagyok. Mindig elsőként tudtam a szöveget és mindenből a maximumot próbáltam kihozni. Egyrészt féltem a „papától”, hogy kizavar. Másrészt eleve ilyen vagyok: az életben fegyelmezetlen, de a munkában fegyelmezett. Ráadásul minket nem érhetett az a vád, hogy könnyebben érvényesülök a rendező feleségeként.

Julcsa copfja

– A Jóska szerintem nem is igazgató volt, hanem pedagógus. Egy kézmozdulat igen jellemző volt rá: amikor elment az ember mellett, így, rátette a kezét a fejünkre – utánozza az „áldásra” emlékeztető érintést. – A végén azért mondott le kilenc év után, mert nem bírta tovább, mondtam én is, hogy ez tarthatatlan. Olyan túlhajszolt volt, hogy néha álmában harcolt, küzdött valakikkel. És állandóan csöngettek – éjszaka is, a legkülönbözőbb lelki bajokkal keresték, s én egy idő után seprűvel álltam oda az ajtóba, hogy ne engedjek be senkit – idézi fel az 1992-ig tartó időszakot.

Baranyai Ibolya abbahagyta a színjátszást, s talán elárulhatjuk: a haja most rövid, első dolga volt levágatni – mesélte. – Mindig hosszú volt a hajam, csak Szolnokon viseltem először ennél is rövidebb frizurát. Aztán alá kellett írnom, hogy megnövesztem, mert ez a színházhoz hozzátartozik, ebben igazuk volt. Kínos is volt Szolnokon, amikor Julcsa voltam a Dankó Pistában és a copfom előadás közben a kollégám kezében maradt – mondja a színésznő, akivel nincs nehéz dolga az újságírónak, mert tele van történettel, mint a zsinórpadlás.

Landolás a súgólyukban

– Szolnokon a „Veronai fiúkban” a második emelet magasságában egy párkányra kellett állni, s énekelni farmeres lányként, miközben ketten fogtak hátulról. Aztán egy csúszdán lecsúszni, amit rosszul állítottak be, és én belecsúsztam a súgólyukba. Szerencsére nem volt ott senki – oldalról súgtak. Az ügyelő kószált valahol, nem engedett függönyt. Odajöttek hozzám a súgólyukhoz: „gyere ki”. Mondom: „Nem megyek”. Máig nem tudom, hogy mertem ezt megcsinálni, de ha már túléltem a csúszást, nekem mindegy volt. Háromszor szóltak, a közönség – szentül meg vagyok róla győződve – a mai napig azt hiszi, hogy ez benne volt a darabban, mert a szerepbe belefért. Végül azt kérdezték: mit kérek, hogy kijöjjek. Azt feleltem, hogy „egy konyakot”.

Erzsébetként a Stuart Máriában

Átkelés az üvegajtón

– Ahhoz képest, mennyire utálom a konyakot, mindig az jutott eszembe válságos helyzetben. Győrben a folyosó ajtaján sokáig nem volt üveg, megszoktuk és átsétáltunk rajta. Egyszer csak beüvegezték. Az Örvényben című darab bemutatójára eljöttek a szolnoki kollégáim, hogy megnézzenek. A Huszár Laci – már ő is meghalt – utánam szólt: „Már megkomolyodtál”? Mondom, „hogyne, én egy komoly felnőtt nő vagyok” – és azzal átmentem az üvegen. Elképesztő szerencsém volt, a cipőmet, a darabhoz vett kucsmámat kettévágta, a fejemet meg se karcolta. Rohant mindenki, hogy mire lenne szükségem? „Egy konyakra”…

A milánói utcalány

– Átélős színész vagyok: ha felveszek egy kalapot, azonnal elhiszem magamról, hogy az vagyok, akié a kalap. De bajban voltam, amikor először kellett k…vát játszanom, mert fogalmam sem volt, hogy az milyen. A Jóska – akivel hála istennek rengeteget utaztunk – elvitt Milánóba, az ezerkétszáz forintos fizetésből. Nem mondta meg, miért, és kivett egy olcsó szobát. Kinéztem az ablakon, megláttam egy kaput, rajta piros lámpát. „Nézd, Jóska – mondom –, mi az a piros lámpa a kapu felett?” „Mégis mit gondolsz, az egy kupleráj” – válaszolta. „Ja – kiáltottam fel – és akkor az ott előtte a k…va?” Attól fogva megvolt a szerep, s akárhányszor játszottam, láttam magam előtt, ahogy Milánóban áll, felteszi az egyik lábát.

Lezártam a múltat

Baranyai Ibolya évek óta nem volt színházban, azt mondja: nem tudja, mit váltana ki belőle, s már nem tud úgy nézni egy darabot, hogy ne dolgozzon közben.

– Tévézek és – nyugodtan írják le – sorozatfüggő vagyok. Még többet ülök a számítógépnél és Jakab Anita (az egyik súgó) segítségével a mobilt is megtanultam használni. Még a Jóskától kaptam, először bevágtam a szekrénybe, mert azt hittem, hogy nem lehet kikapcsolni. Sokat járok a győri könyveskocsihoz, és ha nem vagyok lusta, az élményfürdőbe megyek úszni. Az adventi vásárt szeretem, s elhatároztam, hogy felülök az óriáskerékre, de csak ha találok valakit, aki bátorítón fogja a kezem.

Végül megkérdeztük: miért nem volt ott a 40 éves évfordulón?

– Lezártam a múltat. Emlékezni is szép volt, de fáj. Nagyon sok kollégámat, barátomat, kedvesemet veszítettem el. Mit ünnepeljek?

Laczó Balázs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában