Cselgáncs

2023.04.24. 12:00

Felhagy az élsporttal Karakas Hedvig

Nem szerepel többet a magyar válogatottban Karakas Hedvig, a BHSE világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok cselgáncsozója.

MTI

Karakas Hedvig (kék) és a német Annabelle Winzig a női 63 kilogrammos súlycsoport első fordulójában az olimpiai kvalifikációs Grand Slam-cselgáncsversenyen a Papp László Sportarénában 2022. július 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a 33 éves klasszis hosszas vívódás után hozta meg döntését.

Motivációt, erőt még érzek magamban, a szívem is vinne előre, de van, amikor az embernek az eszére kell hallgatnia. Az olimpia utáni időszakban sokat rágódtam a folytatáson, és megéltem nehéz napokat is, de az érzéseimet analizálva eljutottam oda, hogy képes lettem kimondani: vége az élsportolói pályafutásomnak

– jelentette ki Karakas Hedvig, aki 23 éves élsportolói karriert tudhat maga mögött.

Toncs Péter tanítványa kifejtette, 2012 óta három komoly műtéten esett át, de mindháromból talpra tudott állni. Pályafutása legszebb pillanatainak a 2020-as Európa-bajnoki diadalt, a londoni olimpiai ötödik helyet és a rendkívül sikeres 2009-es évet nevezte meg.

Karakas kifejtette, a Honvédnál változatlanul versenyzőként is rendelkezésre áll, és csapatbajnokságokon, kisebb versenyeken szívesen segíti klubját.

„Körvonalazódik egy edzői pálya is, az utánpótlással fogok foglalkozni az egyesületnél. Emellett pedig igent mondtam a Nemzetközi Judo Szövetség állásajánlatára is, ahol a versenyszervezői csapat tagja leszek majd. A sport mellett nagy hangsúlyt fektettem a tanulmányaimra is, a Testnevelési Egyetemen alapdiplomát szereztem sportszervező szakon, most a mesterdiplomámat csinálom. Ezen kívül posztgraduális képzésen nemzetközi kapcsolatok és sportdiplomáciai szakon is diplomáztam, és természetesen van egy középfokú judo szakedzői végzettségem is” – tette hozzá Karakas, aki kétszer lett az év női dzsúdósa Magyarországon, 2020-ban pedig az év legjobb női sportolójának választották meg az újságírók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában