Sportlövő-vk

2023.02.03. 10:21

Pekler Zalán arany-, Péni István ezüstérmet nyert Jakartában

Pekler Zalán arany-, Péni István ezüstérmet nyert a puskások 50 méteres három testhelyzetű versenyszámában a sportlövők jakartai világkupáján.

MTI

Pekler Zalán

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A hazai szövetség tájékoztatása szerint Péni a csütörtöki alapversenyből 588 körrel az első helyen, Pekler pedig 586-tal másodikként jutott tovább a pénteki nyolcas döntőbe. A fináléban is nagyszerűen lőttek a magyarok, Pekler 408,5 körrel az élen zárt, míg Péni 405,1-gyel a második helyen végzett, így ők ketten lőhettek az aranyéremért. Fölényüket jelzi, hogy a harmadikként végző lengyel Maciej Kowalewicz 402 körrel fejezte be a versenyt. Az alapesetben 16 pontig tartó aranymérkőzésen a két magyar csatájában Pekler kezdett jobban, de 2-0, 4-2 és 6-4 után is egyenlített Péni, sőt azután 10-6-ra el is húzott. Ekkor azonban újabb fordulat következett, Pekler nemcsak beérte honfitársát, de fordított, 14-10-es előnye után pedig már nem engedte ki a kezéből a diadalt. Végül 17-11-re győzött.

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem karrierem első világkupa-aranyérmét, eddig ugyanis csak ezüstérmeim voltak

– idézte Peklert a szövetség pénteki közleménye.

Nagyon nehéz körülmények között kellett versenyeznünk, harminc fokban, erős széllökések mellett. Ezeket azonban sikerült kizárnom, és valószínűleg ez segíthetett a mostani sikerben. Az pedig külön nagy öröm, hogy az aranymeccset Istók (Péni István) ellen lőhettem, vagyis kettős magyar siker született.

Péni István kiemelte: örül, hogy a korábban szerzett aranyérem mellé egy ezüstöt is nyert.

Tegnap nehéz körülmények között egy nagyon jó eredménnyel sikerült elsőként kvalifikálnom magam 50 méteren a döntőbe, ma meg külön öröm volt, hogy Zalánnal maradtunk állva a végéig

– nyilatkozott.

Azért utaztunk Jakartába, hogy értékes olimpiai és világranglista-pontokat gyűjtsünk, ezt, úgy gondolom, sikerült teljesíteni, úgyhogy elégedetten utazom haza... Mármint nem is haza, hanem egyből Németországba, ahol a Bundesliga döntőjében fogok versenyezni már holnap. Fárasztó lesz, de számít rám a csapat, és jó esélyünk van akár a győzelemre is.

A két puskás a magyar küldöttség harmadik és negyedik érmét szerezte az indonéziai vk-versenyen. Korábban Mészáros Eszter légpuskában győzött, valamint ugyanő Pénivel a 10 méteres verseny vegyescsapat számában is első lett. A mini magyar küldöttség három arany- és egy ezüstéremmel vezeti az éremtáblázatot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!