Siker

2022.10.31. 11:19

Három évtized után ismét van magyar vb-döntős gerendán

Kovács Zsófia a Liverpoolban zajló olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon érte el ezt a szép eredményt.

Kovács Zsófia tornász egy korábbi versenyen

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint legutóbb Ónodi Henrietta jutott fináléba ezen a szeren, éppen harminc évvel ezelőtt, az 1992-es párizsi világbajnokságon.

A háromszoros Európa-bajnok Kovács 13,533 ponttal, a hatodik helyen jutott tovább a selejtezőből.

 

"Örülök, hogy gerendán így tudtam teljesíteni, nem is igazán találom a szavakat... Fantasztikus! Legutóbb gerendán talán 2017-ben voltam döntős, akkor is az Eb-n. Erre egyáltalán nem gondoltam a vb előtt ezzel a hasfalsérüléssel. Ezt mondtam volna az utolsó szernek, ahol én fináléba fogok kerülni"

 

- nyilatkozta Kovács Zsófia.

Hozzátette, az edzője, Trenka János még otthon megmondta, hogy pontos, jó gyakorlattal a legjobbak közé kerülhet, de ő nem gondolta, hogy ez meg is valósulhat.

 

"Most lesz csaknem egy teljes hetem, hogy felkészüljek a fináléra, mindent megteszek, hogy jól sikerüljön"

 

- közölte Kovács.

Ugrásban Bácskay Csenge a 17. helyet érte el, felemáskorláton Székely Zója lett a legjobb magyar, ő a 22. pozícióban zárt. Talajon Mayer Gréta végzett a legjobb helyen a válogatott tagjai közül, aki egyéni összetettben is a csapat legeredményesebbje lett (38.). A nemzetek versenyében a magyar csapat 152,296 ponttal a 14. helyen végzett.

 

"Nagyon boldogok vagyunk, büszke vagyok a lányokra, hogy ilyen nehézségekkel is előre tudtunk lépni. Ez bizakodásra adhat okot a jövőt illetően. Így megvan a cél, mégpedig az, hogy jövőre bekerüljünk a legjobb 12 nemzet közé, ez pedig olimpiai kvótát jelentene"

 

- nyilatkozta Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!