Vizes Eb

2022.08.11. 12:05

Jól kezdtek a magyar úszók Rómában

Verrasztó Dávid a legjobb idővel került fináléba 400 méter vegyesen.

Verrasztó Dávid a férfi 400 méteres vegyesúszás előfutamában a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuoto-ban 2022. augusztus 11-én.

Fotós: MTI/Czeglédi Zsolt

Jól kezdtek a magyarok, szinte minden csütörtök délelőtti szereplő ott lesz az esti programban a római úszó Európa-bajnokság nyitónapján. Verrasztó Dávid a legjobb idővel került fináléba 400 m vegyesen.

Elsőként az 50 méter pillangón címvédő Szabó ugrott medencébe, a győriek zentai származású versenyzője – aki tavaly a Duna Arénában aratott sikerével első győzelmét érte el magyar színekben – 23.49 másodperces „fürdéssel”, a kilencedik idővel jutott az elődöntőbe.

A futam után Szabó elmondta, most csak az volt a cél, hogy továbbjusson, egyáltalán nem egy 50-es tempót úszott. Hozzátette, ezen a viadalon is elsősorban az 50 méter gyorsra koncentrál, melyben negyedik volt júniusban a hazai rendezésű világbajnokságon, minden idők legjobb magyar eredményét elérve.

Ezt követően 100 méter gyorson a szám junior Európa-bajnokaként Pádár Nikolett állt rajtkőre, és ugyan a 13. idővel (55.66) ott lehetett volna az elődöntőben, a vegyes zónában jelezte, ez csak bemelegítés volt számára, ugyanis visszalép, hogy a 4x200-as, várhatóan döntős gyorsváltót segíthesse. Hozzátette, Sós Csaba szövetségi kapitány döntése értelmében ő és a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka csak este úszik, Molnár Dóra pedig várhatóan a 200 méter hát elődöntője miatt nem lesz érdekelt, így a másik két helyért a többiek küzdenek délelőtt.

Férfi 400 méter vegyesen Verrasztó Dávid és Kós Hubert volt érdekelt, előbbi, a szám háromszoros Európa-bajnoka – aki kihagyta a hazai rendezésű világbajnokságot – a legjobb (4:15.52), utóbbi a negyedik (4:17.22) idővel került az esti fináléba.

A 2014 és 2018 között sorozatban háromszor aranyérmes Verrasztó elmondta, reggel még nem úszott ilyen jó időt ebben az évben, így ebből a szempontból elégedett, ugyanakkor nem volt könnyű, hogy egész évben csak erre az egy versenyre készült. Hozzátette, a döntőben 4:12-n belül időt szeretne úszni. Kós kijelentette, az előfutamban inkább a helyezésre figyelt, és mivel elsősorban a 200 méter vegyesre készült, a döntőben – amely számára örömúszás – inkább csak az időeredmény lesz a fontos.

Női 200 méter háton a hazai rendezésű vb-n hetedik Molnár Dóra egyéni csúcsától (2:09.34) – ami jobb, mint a Duna Arénában (2:10.08), vagy júliusban a bukaresti, számára aranyéremmel zárult junior Eb döntőjében úszott ideje (2:10.31) – nem sokkal elmaradva, 2:09.53-mal, a második eredménnyel ment tovább, míg Szabó-Feltóthy Eszter egyéni legjobbját (2:09.62) megközelítve 2:10.17 perccel harmadikként lett elődöntős. A szám harmadik magyarja, Nyírádi Réka 2:12.42 perccel kilencedik lett, de mivel egy számban egy nemzetből maximum két versenyző mehet tovább, ezért ő befejezte.

A női 4x200 méteres gyorsváltó, Ábrahám Lilla, Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna, Molnár Dóra összeállításban biztos döntősként indult, ugyanis mindössze nyolc csapat nevezett, és 8:01.05 perccel a legjobb pályát szerezte meg az egység a fináléra.

A férfiaknál hasonló volt a helyzet, ugyanis kilenc staféta állt össze, a Márton Richárd, Mészáros Dániel, Holló Balázs, Németh Nándor összeállítású egység 7:15.91 perccel a hatodik idővel lett döntős.

Az első nap délelőtti programját a női 800 méter gyors zárta, a szám magyar indulója, Fábián Bettina egyéni legjobbjától (8:40.14) éppen csak elmaradva, 8:40.83 perccel a 11. helyen végzett.

Borítókép: Verrasztó Dávid a férfi 400 méteres vegyesúszás előfutamában a római vizes Európa-bajnokságon a Stadio Del Nuoto-ban 2022. augusztus 11-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában