Interjú

2022.05.18. 20:03

Schäfer: többet kaptam az elmúlt hónapoktól, mint vártam

A Freiburg ellen szerzett első Bundesliga-góljával kapcsolatban elmondta, már az is meglepte, hogy bekerült az utazó keretbe, előtte ugyanis mindössze kettőt edzett a csapattal.

Schäfer András, a német Union Berlin magyar válogatott labdarúgója elégedett a maga mögött hagyott idénnyel, a Nemzetek Ligájában pedig szeretnék borítani a papírformát az erős ellenfelekkel szemben. 

A 23 éves középpályás a M4 Sportnak azt mondta, egyénileg és klubszinten is jó szezonon van túl, az pedig, hogy a Bayern München, a Borussia Dortmund, vagy éppen hetvenezer néző előtt a Hertha BSC ellen játszhatott, minden várakozását felülmúlta. 

"Annak ellenére is könnyen, gyorsan ment a beilleszkedés, hogy koronavírusos és sérült is voltam. Az edzőm a kezdetektől fogva bízott bennem, többet kaptam ettől az elmúlt négy hónaptól, mint vártam" - fogalmazott Schäfer, aki január végén szerződött Dunaszerdahelyről a német fővárosba. 

A Freiburg ellen szerzett első Bundesliga-góljával kapcsolatban elmondta, már az is meglepte, hogy bekerült az utazó keretbe, előtte ugyanis mindössze kettőt edzett a csapattal. 

"Örökké emlékezetes találkozó marad, azt a mezemet pedig végre a család kapja" - tette hozzá a középpályás, aki szerint a párharcok megnyerésében fejlődött a legtöbbet azóta, hogy Németországba igazolt. "Az biztos, hogy a nyáron rá kell feküdnöm a befejezésekre, mert ezen a nyolc összecsapáson annyi helyzetem volt, mint előtte két év alatt sem". 

A 17-szeres magyar válogatott labdarúgó elmondta, az Uniont minden szezon előtt a kiesés elkerüléséért küzdő csapatok közé sorolják, ennek fényében hihetetlen, hogy ötödik helyen végzett, így ősszel az Európa-liga főtábláján szerepelhet. Kifejtette, a vezetőség által megfogalmazott cél a 40 pont megszerzése volt, ehhez képest 57-tel zártak, az utolsó hét meccsükből pedig annak köszönhetően tudtak hatot megnyerni, hogy lazán, stressz nélkül tudtak játszani. 

A következő idényre előre tekintve elmondta, hat játékos biztosan távozik az együttestől, és mivel augusztus és november között 27 tétmérkőzés vár majd rájuk, várhatóan legalább ennyien érkezni is fognak. Saját, elsőszámú céljaként azt jelölte meg, hogy minél több játékpercet kapjon, és a lehető legjobb teljesítménnyel élvezzen ki minden időt, amit a pályán tölt. 

A magyar válogatott jövő hétfőn kezdődő edzőtáborával, valamint a soron következő négy Nemzetek Ligája-összecsapással kapcsolatban kiemelte, Marco Rossi szövetségi kapitányhoz hasonlóan ő is azt szeretné, hogy a találkozók után úgy jöjjenek le a pályáról, mint tavaly az Európa-bajnokságon. 

"Ezek azok a meccsek, melyekért érdemes elkezdeni focizni" - utalt Schäfer arra, hogy a nemzeti csapat 11 nap alatt kétszer játszik az Eb-ezüstérmes angolokkal, egyszer-egyszer pedig az Európa-bajnok olaszokkal, valamint a németekkel is összecsap. 

"Nagyon várom a mérkőzéseket, de ilyen rövid idő alatt négy ilyen összecsapás nem lesz könnyű. Elengedhetetlen, hogy labdabirtoklásban előre lépjünk, de extra motivációra senkinek nem lesz szüksége. Szeretnénk úgy játszani, hogy mindegyik találkozót érdemes legyen megnézni, szeretnénk a korábbinál bátrabb játékot felvállalni" - mondta a középpályás, aki egyáltalán nem érzi magát fáradtnak, sokkal inkább sajnálja, hogy máris véget ért ez a szezon. "Szeretnénk borítani a papírformát, és a lehetőségekhez képest a legtöbbet kihozni a Nemzetek Ligájából".
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!