Ország-világ

2021.08.22. 10:18

Triatlon: Lehmann Csongor megnyerte az U23-as vb-t

A tiszaújvárosiak kiválósága szombaton szerezte meg aranyérmét a kanadai Edmontonban rendezett tritalon-világbajnokságon.

Tiszaújváros, 2019. július 14. Lehmann Csongor a célban a triatlon világkupa-sorozat tiszaújvárosi állomásának férfi döntõjében 2019. július 14-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Lehmann Csongor 2018-ban megnyerte a junior vb-t, egy évvel később pedig – első éves U23-as indulóként – ezüstéremmel mutatkozott be az idősebb korosztály küzdelmeiben.

Edmontonban a verseny eredményközlője alapján 1:46:47 óra alatt teljesítette az 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és zárásként 10 km futásból álló olimpiai távot. Az élmezőny a futás első köréig közel együtt ment, majd elkezdett szétszakadozni. A végén aztán már csak hárman maradtak elöl, és Lehmann Csongornak a német Tim Hellwiggel, valamint az ausztrál Matthew Hauserrel kellett megküzdenie a dobogós helyekért. A futás során azonban a magyar triatlonos remek hajrájával a riválisok nem tudták tartani a lépést.

Lehmann Csongor a nemzetközi szövetség honlapjának azt mondta:

a verseny során végig nagy nyomást helyezett saját magára, és bár a futás utolsó kilométere már rendkívül nehéz volt, nagyon vágyott a győzelemre.

Hozzátette: nem tudta, hogy az őt követő ellenfelek mennyire vannak tőle, csak a saját határait akarta feszegetni, és próbált nem visszafelé tekintgetni.

Dévay Zsombor első évesként nagyszerűen helyt állt az U23-as mezőnyben, ahol egy 13. hellyel úgy tette le a névjegyét, hogy mindössze nyolc másodperc választotta el a tizedik helyezettől.

A felnőtteknél a vb-sorozatot lezáró, kiemelt pontokat adó döntőt rendezték a kanadai városban, és a férfiaknál a tokiói olimpiai bajnok norvég Kristian Blummenfelt diadalmaskodott, aki ezzel az összetett pontversenyben is elsőként végzett. Korábban a férfi triatlonosok között még senki nem tudott egy évben olimpiát és vb-t is nyerni.

Blummenfelt Edmontonban két riválisával óriásit csatázott a hajrában, és a belga Marten Van Riel csak hajszállal, míg a francia Léo Bergere egyetlen másodperccel maradt el tőle.

A felnőtt mezőny egyetlen magyar indulója, Dévay Márk nagyszerű teljesítménnyel a 16. helyen ért célba – tavaly a 26. helyen zárt -, így összesítésben 19 helyet javított pozícióján, és a 29. helyen zárta az idei sorozatot.

A nőknél olimpiai címvédő bermudai Flora Duffy harmadik lett a döntőben – a győztes amerikai Taylor Knibb, valamint a francia Leonie Periault mögött -, az összetett pontversenyt azonban ő nyerte meg.

Forrás: MTI

Borítókép: Lehmann Csongor egy korábbi versenyen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában