Ország-világ

2021.08.14. 19:51

A bronzéremért küzdhet a magyar csapat az U19-es női kosár vb-n

A házigazda magyar válogatott 75–42-re kikapott a címvédő és favorit amerikaiaktól a Debrecenben zajló U19-es női kosárlabda-világbajnokság szombati elődöntőjében, így vasárnap a bronzéremért küzdhet.

Forrás: debrecenisportcentrum.hu

A magyar együttes a csoportkörben Tajvant és Argentínát simán verte, az oroszoktól viszont kikapott, majd a nyolcaddöntőben Olaszországot, a pénteki negyeddöntőben pedig Csehországot győzte le a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

Nem sikerült borítani a papírformát a magyar válogatottnak az U19-es női kosárlabda világbajnokság elődöntőjében, 75-42-es sikerével az Egyesült Államok válogatottja jutott a döntőbe – írja a Haon.hu, a Hajdú-Bihar megyei hírportál.

Boros Juliáéknak ennek ellenére nincs szégyenkezni valójuk, hiszen holnap 17 óra 30 perctől a bronzéremért játszhatnak a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban – írja honlapján a Debreceni Sportcentrum.

Az amerikaiak veretlenül nyerték meg csoportjukat, majd Tajvant 84(!), Spanyolországot pedig 34 ponttal győzték le, így már csak két sikerre voltak a címvédéstől. Lehetetlennek tűnő küldetés várt a magyar válogatottra, hiszen a legutóbbi nyolc U19-es világbajnokságból hetet megnyerő Egyesült Államokkal kerültek szembe a legjobb négy között.

Bár az elmúlt két évtized eredményei is beszédesek, az amerikai válogatott tornán nyújtott teljesítménye még inkább tiszteletet parancsoló, hiszen eddigi legszorosabb meccsük a Spanyolország ellen 98-64-re megnyert negyeddöntő volt. Érezhetően tartottak riválisuktól a mieink, több üres helyzetet is túlizgultak, ennek ellenére kiváló védekezésüknek köszönhetően a negyed felénél még mindig csak 5-5-öt mutatott az eredményjelző. A folytatásban is rengeteg hiba jellemezte a játékot, a negyed végéig nem sikerült kosárba találnia a magyaroknak, s bár az amerikaiak sem játszottak jól, 13-5-re azért sikerült meglépniük.

Citron leindítása után már tíz ponttal vezettet az USA, de hiába válaszolt Boros egy hármassal, Clark pontos kinti dobásával hamar visszaállt a kétszámjegyű differencia. Boros a folytatásban is aktív volt, de az ellenfél is belelendült, a negyed derekán Cziczás László fel is használta első időkérését (29-15). Ez sem lassította le a tengerentúliakat, szemmel láthatóan teljesen más ritmusban kosárlabdáztak, a mieink pedig megint pont nélkül maradtak a játékrész második felében, így 35-15-ös amerikai vezetéssel vonulhattak a nagyszünetre a felek.

A második félidőt Miklós hármasa nyitotta, melyre az amerikaiak egy 9-2-es rohanással válaszoltak. A folytatásban Sitku pillanatai következtek, az erőcsatár egy sikeres középtávoli után egy hárompontost is értékesítettet a sarokból. Az Egyesült Államok gárdája érezhetően szerette volna hamar rövidre zárni a döntőbe jutás kérdését, mely sikerült is nekik, Fudd triplája és Johnson kettő plusz egye után már harminc volt közte (59-29). Cziczás László gondolva a vasárnapi bronzmérkőzésre bátran forgatta csapatát, igyekezett elosztani a játékperceket. Az utolsó negyedre teljesen lekerült a teher a lányokról, felszabadultan kosárlabdáztak, helyenként kifejezetten szépen játszottak. Bár az utolsó tíz percet sem sikerült megnyerni, a vége 75-42 lett, mely a torna eddigi eredményeit tekintve teljesen vállalható eredmény.

Az első magyarországi kosárlabda-világbajnokságon a házigazdák a 20:30-kor kezdődő Ausztrália–Mali összecsapás vesztesével találkoznak a vasárnapi 17 óra 30 perctől kezdődő bronzmeccsen.

Egyesült Államok–Magyarország 75–42 (13–5, 22–10, 28–17, 12–10)

Elődöntő.

USA: Fudd 9/3, Paopao 6/3, Clark 14/12, Citron 17, Betts 4 csere: Feagin 6, Ware 1, Johnson 14/12, Verhulst 4, Wolfenbarger –, DeBerry –. vezetőedző: Cori Rashel Close

Magyarország: Kéita –, Boros 14/9, Dombai 1, Krasovec 2, Madár 2 csere: Sitku 6/6, Holcz –, Telegdy 4, Gyöngyösi 2, Miklós 11/9, Rozmán –, Rakita –. vezetőedző: Cziczás László

Cziczás László: Azt gondolom, hogy semmi okunk nem lehet a szégyenkezésre, hiszen sikerült hetvenöt ponton tartani egy olyan csapatot, aki gyakorlatilag Euroliga szinten kosárlabdázik már most. A legfontosabb, hogy ma is felszedték a parkettát a lányok, amit holnap is megígérhetek, és bárki is legyen az ellenfelünk, nekimegyünk és megpróbáljuk megszerezni a bronzérmet. Még nem tudni kivel játszunk, de szinte teljesen mindegy, mert mindkét csapat nagyon erős, csak egy szinttel vannak az amerikaiak alatt, de mi ennek ellenére megpróbáljuk majd borítani a papírformát.

Később játszák: Ausztrália–Mali 20.30

Borítókép: Az amerikaiak (fehérben) ellen játszó magyar válogatott a debreceni U19 női kosárlabda világbajnokságon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!