felelősség

2021.03.23. 09:31

Kovács István lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára

Az ökölvívás az élete, az AIBA pedig a családot jelenti a számára – indokolta a döntést Umar Kremlev AIBA-elnök.

Budapest, 2016. november 27. Kovács Koko István, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete az Ételt, otthont és esélyt a rászorulóknak! elnevezésű országos adventi pénzadománygyűjtés indítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón 2016. november 27-én. A 1353-as telefonszámon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a szervezet munkáját. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Tamás

Az olimpiai, valamint amatőr és profi világbajnok Kovács Istvánt nevezték ki a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) főtitkárának.

Az AIBA keddi közleménye szerint erről a szervezet igazgatótanácsa döntött hétfői videokonferenciáján.

Kovács István már a héten elkezdi a főtitkári munkát.

„Az ökölvívás az élete, az AIBA pedig a családot jelenti a számára. Bízom abban, hogy főtitkárként egy alapvetően új hatékonysági és átláthatósági szintre emeli a szervezetet” – idézte a közlemény Umar Kremlev AIBA-elnököt.

„Nagy megtiszteltetés, egyben óriási felelősség főtitkárként dolgozni Umar Kremlev elnök mellett” – mondta az 50 éves Kovács István. „Az AIBA olyan időszakon megy keresztül, amelynek során reformok sorozatát kell végrehajtani, ezek ugyanis szükségesek ahhoz, hogy a világszerte milliók által kedvelt ökölvívás fejlődjön, és a sportolók, edzők a legjobb eredményeket érhessék el a nemzetközi viadalokon” – tette hozzá az új főtitkár, aki saját munkáját illetően „teljes nyitottságot és demokráciát” ígért.

Forrás: MTI

Borítókép: Kovács Koko István, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete az Ételt, otthont és esélyt a rászorulóknak! elnevezésű országos adventi pénzadománygyűjtés indítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón 2016. november 27-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában