vizsgálat

2020.06.08. 18:00

Nem találtak kivetnivalót a Magyar Antidopping Csoport tevékenységében

Megnyugvással fogadta a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője, hogy a Richard McLaren kanadai jogászprofesszor által vezetett nyomozócsoport mindent rendben talált a doppingellenőrzéseket végző szervezettel.

Tiszeker Ágnes az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, hogy az ARD német közszolgálati televízió vádjai nagyon súlyosan érintették őket, még ha biztosak is voltak benne, hogy semmit nem fognak ellenük találni, mert nem követtek el semmi olyat, ami eltért volna a WADA-szabályzattól.

Az ARD január 5-én bemutatott filmjében azt állította, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik a nemzetközi szövetség (IWF) tudtával, az IWF a Magyar Antidopping Csoportot bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel.

„Azt bizonyítani, hogy mit nem követtünk el, nem egy könnyű történet. Ezt a részét nagyon nehezen éltük meg és ez most már a hatodik hónapja zajlott”

- folytatta Tiszeker Ágnes, aki hozzátette, hogy sok támogatást kaptak sportszövetségektől, sportolóktól, versenyszervezőktől, de akkor is elhangzott olyan vád, ami egy doppingellenes szervezet életében a legsúlyosabb.

„A korrupció az elképzelhetetlen, onnantól kezdve nem lehet egy munkát folytatni, ha ez ténylegesen felmerül. Ezért is nagyon örültem a McLaren-vizsgálatnak, még ha ez elsősorban a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség ellen is irányult”

- mondta.

Emlékeztetett rá, hogy Richard McLaren felhatalmazása úgy szólt, mindent vizsgáljon meg, ami az ARD-nél vádként elhangzott.

„Mi is említésre kerültünk, ezért hozzánk is eljutottak, gyakorlatilag ízekre szedték a tevékenységünket. Mindenhonnan, sportszervezetektől, nemzetközi szervezetektől, versenyrendezőktől referenciákat kértek,

nemcsak a súlyemeléssel kapcsolatos tevékenységünket, hanem minden egyéb munkánkat átvilágították és megnézték”

- mesélte a MACS vezetője, hozzátéve, hogy a vizsgálatot végzők több ezer oldalt néztek át és rengeteg órányi meghallgatást tartottak. „Az lebegett a szemünk előtt, hogy talán egyszer kiderül az igazság, és nagyon jólesett, hogy ez így történt.

A jelentésben rögzítik, hogy a MACS feddhetetlen módon végezte a munkáját, teljesen megfelelt a WADA-kódex előírásainak, semmiben nem igazolódott az ARD gyanúja.”

Tiszeker Ágnes hangsúlyozta, hogy ez nemcsak nekik megnyugvás, hanem a partnereknek is.

„Fontos volt a becsületünk és a tisztességünk helyreállítása” – hangoztatta.

Az IWF-et illetően azonban azt állapította meg a nyomozócsoport, hogy a szövetség legmagasabb szintjein is jelen volt a korrupció, míg Aján Tamás korábbi elnök a „félelem kultúrájával” működtette a szervezetet.

Tiszeker Ágnes a hétfői interjúban arról is beszélt, hogy itthon újra elindultak a koronavírus-járvány miatti leállást követően az ellenőrzések, és a MACS lassan visszaáll a régi teljes kapacitásra.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!