vívás

2020.03.04. 15:10

Egyelőre nem eredményekben gondolkodik Szász-Kovács Emese

Azt szeretné, ha a régi érzések visszatérnének a páston, már a budapesti párbajtőr Grand Prix-n is.

Budapest, 2020. január 20. Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok, egyéniben világbajnoki ezüst- és kétszeres bronzérmes párbajtõrözõ edzésen a fõvárosi Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban 2020. január 20-án. Az olimpiai címvédõ sportoló a nõi párbajtõrözõk márciusi, budapesti Grand Prix-versenyén visszatér és megcélozza a tokiói részvételt. MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

„A vuhszi világbajnokságon, 2018 júliusában vívtam legutóbb versenyen” – mondta a riói olimpiai bajnok, akinek gyermekei születése után a hétvégi lesz az első viadala.

„Sokáig a visszatérésben sem voltam biztos, hiszen ikerszülésen vagyok túl, nem tudtam, lesz-e energiám, kitartásom, és a plusz kilókat is le kellett adni.”

Elmondta még, hogy egyszer csak elkezdett hiányozni neki a mozgás, és a családdal egyeztetve úgy döntött, megpróbálja kiharcolni az olimpiai részvételt. Tavaly augusztusi szülése után hat és fél héttel kezdte el a fizikai edzéseket, december elején pedig már iskolázott is.

„Január közepén már asszókat is vívtam, Siklósi Gergelytől csak 15-11-re kaptam ki, de lehet, hogy kímélni akart engem”

- utalt az aktuális világbajnok elleni edzőmérkőzésére.

„Fejben az elejétől kezdve megvolt minden, csak az okozott nehézséget, hogy összerakjam a mozgásomat.”

Elárulta, hogy jelenleg hetente öt edzésen vesz részt, de napi kettő egyelőre még nincs.

„A második edzés a gyerekekkel való foglalkozás”

- hangsúlyozta, mert figyel arra, hogy a család élete se sérüljön.

A budapesti versenyek közül kiemelte a 2016-ost, amelyen kivívta a riói olimpiai részvételt.

„De a legszebb emlék a 2008-as, amit megnyertem” – emlékezett vissza a 37 éves vívó.

Forrás: MTI

Borítókép: Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok, egyéniben világbajnoki ezüst- és kétszeres bronzérmes párbajtőröző edzésen a fővárosi Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban 2020. január 20-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában