Sziklay Szeréna buzdítására ma is szükségünk van

A fohász megjelent iskolai füzetek és tankönyvek borítóján, közintézmények falán, újságoldalakon. Alig volt a korszakban hivatalos rendezvény, ünnepség, ahol nem hangzott el a Magyar hiszekegy. Nem csoda, hogy Sziklay Szeréna verse 1945 után is a nemzeti emlékezet része maradt, noha néhány évtizeden át nem volt éppen tanácsos nyilvánosan szavalni – derül ki a Magyar Nemzet riportjából.

Abban az időben az ország megcsonkítása elleni tiltakozás tekintetében a kormány keze meg volt kötve. Helyette és támogatásával társadalmi egyesületek léptek fel a Magyarországnak kedvezőtlen és igazságtalan békefeltételek ellen, majd a területi revízióért. Különböző szervezetek már 1919 decemberében, majd 1920 tavaszán tiltakozó gyűléseket és felvonulásokat szerveztek a tervezett békediktátum ellen, amelyeket még nagyobb tömegeket mozgósítva ismételtek meg június 4-én.

Az Urmánczy Nándor által vezetett Védő Ligák Szövetsége 1920-ban pályázatot hirdetett egy legfeljebb húsz szóból álló ima, fohász vagy jelszó megírására, amely a magyarság akkori – a trianoni veszteség okozta – életérzését volt hivatott kifejezni.

A pályázat nyertese „a Felvidék egy elszakadt leánya”, Papp-Váry Elemérné, született Sziklay Szeréna, három leány édesanyja, régi abaúji nemesi család sarja. Költeménye, a Magyar hiszekegy nyerte el a pályadíjat. Később fohászát verssé bővítette, melyet " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Hitvallás címen ismerhetünk. Művét Szabados Béla zenésítette meg.

Megrázta Trianon igazságtalansága

A költőnő ma száznegyven éve, 1881. április 18-án született Jánokon. Édesapja Sziklay Ede, Gömör vármegye szolgabírája és Abaúj megye főispánja volt. A fiatal lány tanulmányait a rozsnyói Leánynevelő Intézetben végezte. Miután házasságot kötött Papp-Váry Elemér tábornokkal, Budapestre került. Háborús visszhangok címmel már korábban is jelent meg – a haza iránti rajongás, a családi élet szeretetének melege és a hit által áthatott – verseskötete. Nevét azonban a pályadíj elnyerése tette ismertté.

A húszas évek elején készült interjúiból tudjuk, hogy elsősorban nem az országos költői sikert hajszolta, mikor beküldte művét a pályázatra, hanem tényleg mélységesen megrázta Trianon igazságtalansága:

„Én nem tehetek róla, de mióta ez a borzalmas országcsonkítás megtörtént, én nem tudok megnyugodni, nem tudok beletörődni, nem tudom elviselni azt a gondolatot, hogy Magyarországot feldarabolták. […] De ez nem maradhat így! Az Isten, aki teremthet s ronthat száz világot, a nemzetek életét is kimérte. És az ő végtelen bölcsessége előtt nincs okozat ok nélkül. Amikor ő bennünket ide vezetett, nem kaptunk tőle mást, mint a kardunkat és a Kárpátokat. És ezzel az örökséggel védelmeztük a Nyugatot a Kelet minden áramlata ellen már ezer esztendeje. Ez a mi világtörténelmi hivatásunk. És ha ehhez hívek maradunk, ha a Hiszekegy gondolata a lelkünkben eleven valósággá válik, akkor Magyarországnak újra naggyá kell lennie! Én nemcsak hiszem, hogy feltámadunk, én érzem és tudom!”

Dombormű a szülőfalujában

A költőnő 1923-ban Budapesten hunyt el. Síremléke a Fiumei úti temetőben található, de " target="_blank" rel="noopener noreferrer">szülőfalujában, Jánokon is állítottak domborművet, melyen a Hitvallás egy sora olvasható:

„Magyar! Legyen hited és tied a jövendő.”

A kassai járásban található településen, egy ünnepségen adták át a bronzból készült domborművet, mely Lukács János Szepsiben élő szobrászművész alkotása. Szinyei Andrást, Hatvan alpolgármesterét díszpolgárrá avatták Jánokon ezen az ünnepségen. Balassa Zoltán, a Felvidék.ma újságírója tudósításából ismert Szinyei András beszéde. Elmesélte, hogy nagyanyját, Papp-Váry Elemérné Sziklay Szerénát nem ismerhette, hiszen fiatalon, születése előtt 22 évvel meghalt. Négy gyermekük született. Piroska 17 évesen meghalt, de Judit, András és édesanyja, Zsuzsanna családot alapított. A kilenc unoka közül hatan jöttek el családtagjaikkal együtt az ünnepségre. Elmondta, hogy nagyanyja Jánokon nevelkedett, és több versében hangsúlyozta erős kötödését.

Sziklay Szeréna egykori nevelőnője így emlékezett vissza a régi időkre: „Gyakran felbukkan emlékeim közül egy kép: sok-sok rózsa között fehér falú, vadszőlős verandájú kúria… A fehér házat nagy, parknak is beillő, gondosan ápolt kert veszi körül árnyas utakkal. S az árnyas utakon itt szaladgál, játszadozik öt kislány. De nem jól mondom, mert a zajos játékokban, tréfákban csak négyen vesznek részt. Az ötödik, a legnagyobb, inkább elvonul egy kedves könyvvel valamelyik lugasba, vagy szelíd kék szemével figyeli kis húgai játékát. A ház a Sziklay-kúria az Abaúj megyei Jánokon. A merengő, könyvet bújó okos leányka pedig Szeréna, a későbbi Papp-Váry Elemérné, akiről nem gondolta akkor senki, hogy egykor porba sújtott, csüggedő nemzetének ihletett prófétája lesz, akinek haló porához is vigasztalást, új erőt meríteni jár a magyarság.”

Családi relikviák

Szinyei Bélával, a legidősebb unokával Tószegen beszélgettek a lap munkatársai, a családi házukban, ahol egy kis múzeumot rendezett be őseik emlékére. A vitrinben látható többek között a nagymama fényképe, füzetek, könyvek – melyeken a híres fohász található –, dokumentumok, relikviák. Az építészmérnök elmondta, hogy szüleik gyerekkoruktól tudatosították bennük a származásukat.

„Édesanyánk, Papp-Váry Zsuzsanna is csak hatéves volt, amikor a nagymama meghalt, 1923. november 15-én. Így közvetlen családi emlékei neki sem lehettek. Szeréna édesapjának, Sziklay Ede megyei főispánnak kis kúriája volt Jánokon, ahol édesanyánk sokat nyaralt nagynénje családjánál. Rengeteget mesélt az ottani életről, élményekről, a fürdésekről a Kanyapta-patakban, és hogy a helybéli fiú rákot fogott neki a patak partján. Édesanyánk 1943-ban ment férjhez Szinyei Bélához. Öten vagyunk testvérek. A családi ügyek elbeszélésével akkoriban minket, gyermekeket nem akart terhelni, hiszen az 1950-es évek légköre nem volt alkalmas ilyen témák megismerésére. Édesanyánk akkor sem akart nagy csinnadrattát a nagymama és a verse körül, amikor már lehetett, azt mondta, hogy hagyják őt békében nyugodni, ne használják propagandára, de ne is támadják a verse miatt, hiszen az elemi erővel és hitelesen fejezte ki az akkori fájdalmakat. Sokat mesélt a frontról, a háborús eseményekről is. Visszatérve Szerénára, ő 1900-ban ment férjhez Papp-Váry Elemérhez, aki Kassán szolgált katonaként. Szeréna Kassa közelében, Tornaalmáson, egyik nagynénjénél, a Harsányi családnál készült az esküvőre, az ebben az időszakban folytatott levelezésük megmaradt, az ő lányuk Papp-Váry Judith, illetőleg unokája, Melegh Judith őrizte meg a leszármazottaknak. Nagyon szép családi életet éltek. Erről Urmánczy Nándor, a Honvédelmi Párt elnöke számol be írásában, amely a Pesti Hírlap 1928. évi Nagy naptárában jelent meg. Ebben a cikkben esik szó Szeréna politikai tevékenységéről és halálának körülményeiről. Négy gyermekük született. Nagyapánk két évvel felesége után, 1925-ben halt meg. A gyerekek Ferdinandy Gyula belügyminiszter gyámsága alá kerültek. Papp-Váry Judith sok fényképet és dokumentumot őrzött meg, melyeket aztán leánya, Melegh Judith rendszerezett és őrzött tovább, majd végül unokája, Dimitrova Judith révén került a tószegi családi gyűjteményünkbe. Ahogy cseperedtünk, egyre több minden derült ki számunkra is a nagyanyánkról. Megtudtuk, hol van a síremlék, a Fiumei úti temetőben, és elkezdtük mi is látogatni. Megtudtuk, hogy a díszsírhely a főváros adománya. Megtudtuk, hogy Rozsnyón, az egykori leánynevelő iskola homlokzatán emléktáblát avattak Szeréna tiszteletére, amikor azt a történelmi események lehetővé tették. Véletlenszerűen, baráti kapcsolat révén Szinyei László segítségével kialakult a jánoki kapcsolat, ahol az idősebb generációból még sokan emlékeztek a felmenőinkre. Jánoki lakosok csoportja néhány éve meglátogatta Szeréna síremlékét Budapesten, és a sírnál a jánoki fiatalok Szeréna verseiből szavaltak. Nagyon felemelő volt. 2017 szeptemberében Budapesten találkozót szerveztünk Szeréna leszármazottai: unokák, dédunokák, ükunokák részére, egymás megismerése és a közös emlékezés céljából” – sorolta a legidősebb unoka.

Borítókép: Szinyei Béla az ősök emlékére berendezett családi múzeumban