Nemzeti Filmintézet

2021.08.08. 11:36

600 millió forintos támogatásból forgatnak sorozatot az Aranybulláról

A történelmi eseményről négyrészes tévésorozat készül Kriskó László rendezésében.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. A kiválasztott pályázatok között szerepel egy televíziós sorozat az Aranybulla történetéről, A fény felé címmel a Csík Zenekar műsorának filmfeldolgozása, valamint a Táncház – egy szép történet és az Embernek farkasa című dokumentumfilm is.

A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó tévés alkotások is készüljenek.

A Nemzeti Filmintézet továbbá hangsúlyozta, hogy a magyar jogrendszer egyik első mérföldkövének, az Aranybullának a történetéről készül négyrészes tévésorozat Kriskó László rendezésében, 600 millió forintos gyártási támogatással fog megvalósulni.

A történet fókuszában II. András király áll, aki az országot veszélyeztető belső és külső ellenségek legyőzésére 1222-ben olyan korszakalkotó törvénycsomagot fogadott el, amely akkor Európában egyedülálló volt.

A sorozat tehát méltó ünneplése lesz az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójánának, amely 2022 áprilisában lesz. A jubileumra készülő tévésorozat forgatókönyvét Kis-Szabó Márk és Trux Béla jegyzi.

Táncház – egy szép történet címmel Sebő Ferenc rendezésében készül dokumentumfilm az 1970-es évek elején ellenálló mozgalomként induló, majd nemzetközi modellként elismert magyar táncházmódszerről, amelyet 2011-ben a az UNESCO felvett a szellemi kulturális örökségek listájára, mint védett hagyományőrző módszert. A Nemzeti Filmintézet 27 millió forintos támogatásával készülő alkotás 4 évtized történetét meséli el, a forgatás pedig erdélyi és magyarországi helyszíneken lesz.

A Kossuth-díjas Csík Zenekar szokatlan felállásban lép fel A fény felé című, népszerű adventi műsorában. A versek, népzenék és improvizációk ötvözetéből álló különleges műsor filmfeldolgozása pedig a Nemzeti Filmintézet 7 millió forintos támogatásával valósul meg.

Az Embernek farkasa című dokumentumfilm gyártását 45 millió forinttal támogatja a Nemzeti Filmintézet. Az erdélyi magyarok, székelyek és csángók életét és múltját kutató dokumentumfilmes, Faragó Annamária új alkotása az egykori jászberényi ÁVH börtönéből indul, és a világtörténelem emberi kegyetlenségeit, történéseit mutatja be a túlélők és leszármazottaik elbeszélésein keresztül.

A pályázatokról bővebb információ a Nemzeti Filmintézet honlapján olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában