Ukrajnai háború

2023.05.23. 14:08

Az ukrán cirkuszigazgatók Budapesten tartották találkozójukat

Az ukrán cirkuszigazgatók Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban tartották nemzetközi találkozójukat az oroszok által országuk ellen indított háború miatt.

Mw

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója beszédet mond az ukrán Corona Circus társulat Jégkirályság című előadása előtt a cirkuszban 2023. január 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója februárban, az ukrán cirkuszigazgatók Lvivben megrendezett közgyűlésén ajánlotta fel a szakembereknek, hogy a háborús viszonyok miatt Budapesten tartsák meg május 19. és 21. között a rendezvényt - közölte a Fővárosi Nagycirkusz kedden az MTI-vel. 

Fekete Péter köszöntő beszédében elmondta, hogy

 a háború kitörése óta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ több mint 120 ukrán artistaképzős diáknak nyújt menedéket, oktatást, egészségügyi ellátást, célt és fellépési lehetőséget a Fővárosi Nagycirkusz műsoraiban. 

Jelenleg A sztyeppe illata című összművészeti előadásban kaptak szerepet az ukrán fiatalok. 

Lengyel Miklós képzésekért, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy 

Magyarország a háború kitörése óta rendszeres szállítmányokkal igyekszik javítani az Ukrajnában élők helyzetén, egyebek mellett élelmiszerekkel, gyógyszerekkel, orvosi eszközökkel és berendezésekkel, valamint higiéniai cikkekkel. 

Lengyel Miklós arra is kitért, hogy Magyarország korszerűen felépített több ukrajnai óvodát és egy iskolát, felújított egy postát, valamint vállalta egy kórház újjáépítését, továbbá ösztöndíjprogramokkal segíti a menekülteket. 

Ezen kívül Magyarország vállalta 130 speciális igényű gyerek kórházi ellátását, létszámkorlát nélkül a sebesült katonák ellátását és több mint kétezer gyermek üdültetését is. 

A találkozón az ukrán szakemberek beszámoltak az Állami Cirkuszvállalat felépítéséről, az ukrajnai utazó cirkuszcsoportok igazgatóságának felépítéséről és tevékenységéről, valamint tájékoztatást adtak az ukrán cirkuszok helyzetéről. A beszámolókban elhangzott: a háború miatt a kulturális intézmények zömében zárva vannak, vagy csak időszakosan nyitnak ki, a társulatok azonban nem szakítják meg a munkát, mert az embereknek nagy szükségük van a cirkuszművészet nyújtotta örömre és kikapcsolódásra. 

A találkozón a szakemberek az ukrán artisták munkalehetőségeinek bővítéséről egyeztettek a Fővárosi Nagycirkuszban és a magyarországi magáncirkuszokban, valamint megvitatták az ukrán artisták részvételi lehetőségeit a különböző koncert- és színházi projektekben. 

Januárban a Fővárosi Nagycirkuszban rendezték meg a háború miatt ellehetetlenült Fényes porond nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivált is.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában