Magyarország slágere

2022.02.08. 07:55

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2022 szombaton

Színpadra lép BariLaci, Greta, a Heatlie, a Medroy, Nyári Aliz, Oláh Ibolya, a Phoenix Rt, Solére, a Sharonz és a Third Planet.

A harmadik válogatóval folytatódik szombaton a dalválasztó a Dunán. A Dal 2022 zsűrije továbbra is a nézőkkel együtt keresi Magyarország slágerét.

A Duna élő show-jának harmadik válogatójában BariLaci (dalának címe: Elsétáltál), Greta (Igazi kincs), a Heatlie (Hideg fény), a Medroy (Hol a helyem), Nyári Aliz (Félóra nyár), Oláh Ibolya (Nem adom el), a Phoenix Rt (Levegőt!), Solére (Másért), a Sharonz (Szép más világ) és a Third Planet (Táncol a világ) lép színpadra.

A dalválasztó második, múlt szombati adásában idén először kapott egy produkció maximális, 40 pontot a szakmai zsűritől. A Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter által alkotott grémium mind a négy tagja 10 ponttal ismerte el Pádár Szilvia Kismadár című dalát és annak előadását. Az adásból szintén az elődöntőbe jutott Gubik Petra (dalának címe: Ez van, ez!), Hegedűs Bori és Tempfli Erik (Anya), valamint a Subtones (Nem segít más). A nézőket Andelic Jonathan Jota Elhiszem még című dala győzte meg, közönségszavazatokkal ötödikként csatlakozott az elődöntős mezőnyhöz.

A Dal 2022 harmadik válogatója február 12-én, szombaton 19 óra 35 perctől látható élőben a Dunán. További információk a műsor Facebook- és Instagram-oldalán, a honlapján, valamint a hivatalos Youtube-csatornáján találhatóak.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában