Koncert

2021.12.27. 16:50

Így még sohasem hallotta Európa karácsonyi dalait

Holnap este hét órakor ad ünnepi hangversenyt az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében Szarka Tamás. A Crossover Uránia sorozatban megvalósuló koncert a karácsonyi misztériumot mint ünnepet, közösségteremtést és hagyományt járja körül.

Szarka Tamás Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, költő most elkészült Európa karácsonya című ünnepi albumán a legismertebb európai karácsonyi dallamokat öltöztette új köntösbe. A karácsonyt mint a keresztény kultúra legszebb ünnepét ebben a stílusban, ebben a minőségben és ilyen méretekben napjainkban nem dolgozták fel és mutatták be. A szerző a zenéjén keresztül a hit erejével szeretné bővíteni a magyar emberek, családok értékrendjét.

A lemezen Szarka Tamás karácsonyi versei Pápai Erika, Pindroch Csaba, Piros Ildikó, Rudolf Péter, Trokán Anna, Ugron Zsolna és Földes László Hobó tolmácsolásában hallhatók.

Szarka Tamás így vall az albumról:

Az Európa karácsonya című lemez gondolata az, hogy mi, magyar keresztények nem vagyunk egyedül Európában. Egyelőre még sok-sok millió kívül-belül gyönyörű keresztény lakja velünk együtt ezt a földrészt. Fontos, hogy egymásból is merítsünk erőt. Emellett mindig érdekes belenézni más európai nemzetek karácsonyi zenei világába, hogy ők milyen dalokkal a szájukon ünneplik sok-sok száz éve az egyik legszebb keresztény ünnepünket.

Egy karácsonyi koncert megvalósítása az egyik legbékésebb formája annak kifejezésére, hogy megtaláljuk a közös hangot egymással. A koncert után majd jobban szeretjük társunkat, elhatározzuk, hogy gyerekeinkre is jobban figyelünk és nemcsak magunkat, de a rossz szomszédot is elfogadjuk. Boldogabbak leszünk, tehát hitünket erősíti Szarka Tamás zenéje, és ez a legtöbb, amit a zene és a varázslatos koncert adhat.

Egész estés darabokat írt Máriáról

Szarka Tamás több mint háromezer-ötszáz koncertet adott a világ huszonkilenc országában, négy nagy koncertet a Budapest Arénában. Fellépett a Grammy-díjas Al di Meolával, a Harlem Gospellel, a méltán világhírű Miklósa Erikával. Első szimfóniáját 2006-ban mutatta be a Zeneakadémián telt ház előtt, többmilliós Youtube-nézettséget ért el a világhálón, mintegy hatszáz dal zeneszerzője és szövegírója. Egész estés darabokat írt Máriáról, Benyovszky Móricról, Dózsa Györgyről, megkomponálta az Üvegtigris 2. film zenéjét. Éden földön című zenés fantasyját 2015-ben mutatta be a budapesti Nemzeti Színház. Mindemellett megírta a 2018-as augusztus 20-i budapesti tűzijáték grandiózus zenéjét, amely Szent Istvánról és Magyarországról szól.

Borítókép: Szarka Tamás énekes (Soós Lajos/MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában