Liget Budapest

2021.12.01. 15:49

Célegyenesbe ért a Néprajzi Múzeum építése

A Néprajzi Múzeum 150 év után először kap olyan otthont, amely kimondottan a saját igényei szerint készült.

Nagyszabású kiállításokkal nyílik meg 2022 márciusában a Néprajzi Múzeum új otthona. A Liget Budapest projekt keretében készülő múzeum építése a befejezéséhez közelít.

Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa elmondta, éppen 10 éve indult el a Liget Budapest projekt, amelynek új épületei közül a Néprajzi Múzeum építését kezdték meg elsőként. Mivel a házon jelenleg az utolsó munkálatokat végzik, már látható, hogy világszínvonalú új otthont kap alapításának 150. évfordulójára a Néprajzi Múzeum.

Baán László felidézte, hogy korábban sok vita övezte a projektet. Mára azonban világosan látszik, hogy az aggodalmak alaptalanok voltak, hiszen nem építettek zöldfelületen épületeket.

Hozzátette, a Néprajzi Múzeum is az egykori Felvonulási tér betonnal és kockakővel burkolt területén készült el, a tetőkert és a környező parkosítás révén jelentős zöldfelületi növekménnyel. Baán László kiemelte, az ország egyik legjelentősebb közgyűjteményeként a Néprajzi Múzeum 150 év után először kap olyan otthont, amely kimondottan a saját igényei szerint készült.

Baán László emlékeztetett, a Néprajzi Múzeumnak 1872-es alapítása óta soha nem volt eleve múzeum célra készült épülete, folyamatosan különböző, eredetileg más célt szolgáló helyszíneken helyezték el a gyűjteményt. A Városligethez azonban erősen kötődik a gyűjtemény, hiszen az a millenniumi kiállítás Néprajzi falujában mutatkozott be először a nagyközönség számára, majd a szintén városligeti nagy Iparcsarnokban kapott otthont. A Néprajzi Múzeum székhelye az elmúlt évtizedekben a Kossuth téri Igazságügyi Palota volt, amely azonban kimondottan alkalmatlannak bizonyult múzeumi célokra.

Baán László felidézte, a Néprajzi Múzeum új otthonának tervezőit meghívásos nemzetközi tervpályázaton választották ki, rendkívül erős mezőnyből.

A legendás építész, Zaha Hadid életében ez volt az utolsó beadott pályázata, de indult például az Akropolisz Múzeum tervezője, a Bernard Tschumi Architects vagy a kaliforniai Google székházát megálmodó Bjarke Ingels Group is. Mint kiemelte, a pályázat nemzetközi zsűrije egyhangú döntéssel választotta ki az anonim pályázatok közül a Ferencz Marcel vezette Napur Architect terveit, amelyek a legjobban feleltek meg a kiírás szerinti elvárásoknak.

Hangsúlyos feladat volt, hogy az épület egyfajta kaput képezzen a Városligeti fasor végében, hiszen az Andrássy út kiépüléséig itt volt a Liget történeti bejárata, egyben illeszkedjen a Városliget parki és intézményi szövetéhez – mondta el a miniszteri biztos.

Miközben több pályázó valóban egy óriási kapuépületet álmodott a helyszínre, Ferencz Marcelék ezt a formát megfordították, az épület tömegének 60 százalékát elrejtve a föld alatt. Mégis megteremtettek egy karakteres átlépési teret a kettős, egymás felé lejtő domboldalt képező grandiózus tetőkerttel, amely 21. századi megfogalmazásban kapcsolódik a Liget angolparki hagyományaihoz is. A múzeumépület már elkészült egyedi homlokzati ornamentikája stilizált magyar és nemzetközi néprajzi motívumokra épít, utalva az épület funkciójára, egyben a múzeum feladatainak és gyűjteményének rétegzettségére is.

Az egykor itt található sétányrendszert az 1950-es évek elején felszámolták, és 50 ezer négyzetméternyi terület lebetonozásával kialakították a Felvonulási teret, amely 1990 után parkolóhelyül szolgált.

Ezt a környezetterhelő funkciót a Liget Budapest projekt egy, a Néprajzi Múzeumot is kiszolgáló, mélygarázzsal helyettesítette, amely fölött ismét parkosított promenád létesült. Baán László hozzátette, az új Néprajzi Múzeumban az intézmény korábbi, Kossuth téri épületéhez képest több mint háromszor nagyobb, összesen 7000 m2-es kiállítási alapterület áll majd rendelkezésre.

Az épület tavasszal több látványos kiállítással nyílik meg

A Megérkeztünk című tárlat a gyűjtemény 150 válogatott főművét mutatja majd be, több mint 1000 négyzetméteren. Ekkor nyílik meg a látványos ZOOM tér is, amely egészen egyedi perspektívából, új összefüggéseket teremtve ismerteti meg a gyűjtemény több száz tárgyát, köztük a Néprajzi Múzeum legrégebbi, 1673-as székelykapuját, a múzeum fogadóterének pedig központi látványeleme lesz a több ezer tárgyat bemutató Kerámiatér.

Ugyancsak az épülettel egy időben nyílik meg több, mint félezer négyzetméteren az interaktív és látványos ZOOM tér is

Fotó: Liget Budapest Projekt

Baán László kiemelte, hogy egy múzeumépület nem csupán kiállítóterekből áll, hiszen a gyűjtemény bemutatása mellett az annak megőrzésével, feldolgozásával kapcsolatos feladatokat is el kell látnia, és természetesen megfelelő tereket kell teremteni a múzeum szakmai állománya számára is. Egy korszerű múzeumban nélkülözhetetlenek továbbá a könyvtári, archívumi és múzeumpedagógiai egységek, az előadó és konferenciaterem és a látogatók komfortját a belépéstől a távozásig európai rangon kiszolgáló funkciók biztosítása, a ruhatáraktól és mosdóktól a vendéglátásig és a múzeumi boltig.

Baán László emlékeztetett arra is, hogy még a Néprajzi Múzeum megnyitása előtt, 2022 januárjában átadják a közönségnek a Liget Budapest projekt másik emblematikus épületét, a Magyar Zene Házát, a környező, mintegy 10 ezer négyzetméternyi megújított parkfelülettel együtt.

Ez a két, kiemelkedő minőségű épület is nagyszerűen fogja bizonyítani, hogy a 10 évvel ezelőtt indult Liget Budapest projekt az egykori Felvonulás téri parkoló, illetve a Hungexpo-irodaházak helyén világszínvonalú kortárs intézményekkel gazdagította a fővárost és az országot. Az elmúlt években már megvalósult a Szépművészeti Múzeum és a Millennium Háza átfogó rekonstrukciója, miközben a Liget zöldfelületének jelentős része is megújult, új játszóterekkel, futókörrel, sportpályákkal.

Baán László elmondása szerint a korábbi épületek helyén, a zöldfelület-veszteséget eleve kizáró módon tervezett további három épület, az Új Nemzeti Galéria, a Városligeti Színház és a Magyar Innováció Háza is rendelkezik érvényes építési engedéllyel. A kormány a Fővárosi Önkormányzat ellenkezése miatt nem kezdett ezek megvalósításához, de hosszú távon nem mondott le a megvalósításukról, azokat továbbra is a nemzet érdekében álló fejlesztéseknek tekinti.

A Liget Budapest projekt már elkészült elemei remélhetőleg sokakat meggyőznek majd a kétkedők közül is a folytatás szükségességéről. Van időnk kivárni azt a helyzetet, amikor lehetővé válik Európa jelenleg legnagyobb kulturális fejlesztésének teljes körű befejezése – mondta el Baán László.

Ferencz Marcel, a ház terveit jegyző Napur Architect vezetője hozzátette, mind a tervezés, mind a kivitelezés során szorosan együttműködtek a múzeum szakembereivel.

Jelenleg több mint ezer munkás, mérnök és egyéb szakember dolgozik az épületen, amely a Városligeti fasor végén új kaput nyit majd a Ligetre – hangsúlyozta.

A tervező elmondása szerint a ház 3 fő elemből áll össze. A parkhoz csatlakozik a két lejtős tetőn kialakított, szabadon bejárható kert, és ugyancsak szabad lesz a belépés a Kerámiateret is magukba foglaló közönségforgalmi terekbe. Ezeket egészítik ki a múzeumi funkciók, a kiállító- és rendezvényterek, az Ifjúsági múzeum, a vetítő, a múzeumpedagógiai foglalkoztatók, a könyvtár, az archívum és az irodák. Ferencz Marcel elmondta, mindkét oldalon elkészült a ház üveghomlokzata is, valamint az azt árnyékoló, csaknem félmillió pixelből álló fémrács háló is, amely 20-20 magyar és nemzetközi néprajzi motívum újrafogalmazását jeleníti meg.

Kemecsi Lajos, a múzeum főigazgatója hangsúlyozta, hogy már a megnyitásra számos látnivalóval készülnek. Belépő nélkül is látogatható lesz a grandiózus, 3500 műtárgyat felvonultató Kerámiatér, amíg a Megérkeztünk című időszaki tárlat a gyűjtemény keresztmetszetét adja több mint 1000 négyzetméteren. Márciusban megnyit az állandó kiállítás leglátványosabb egysége, a más műtárgyak mellett egy 7 méteres bödönhajót és a legrégibb székelykaput is bemutató ZOOM tér, valamint a Méta elnevezésű múzeumi élménytér is.

A nyitást követő hónapokban aztán a látnivalók további tartalmi elemekkel is bővülnek majd, de már 2022 márciusában kétszer akkora térben várják kiállításokkal a közönséget, mint a Néprajzi Múzeum előző otthonában – emelte ki Kemecsi Lajos.

Gyorgyevics Benedek, a beruházó Városliget Zrt. vezérigazgatója közölte, a nyitásra elkészül az épület tetőkertje, a múzeum Dózsa György úti oldalán futó promenád, valamint befejeződnek a Liget környező területeinek parkrendezési munkálatai is, amelyekkel újabb 10 ezer négyzetméternyi zöldfelület újul meg a parkban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában