Fux Feszt

2021.10.02. 07:10

Ötödik alkalommal is megrendezik a bábszínházak fesztiválját

A bábelőadások mellett könyvbemutató, képzőművészeti kiállítás, valamint a zárónapon az Arcadia Társulattal közös felvonulás várja a közönséget.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Nagyváradon szervezi meg ötödik alkalommal a Szigligeti Színház és a Lilliput Társulat a Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, amely idén főleg az erdélyi bábszínházakra fókuszál. A társulat egykori vezetőjéről, Fux Pálról elnevezett szakmai találkozót október 6. és 10. között tartják.

Idén négy erdélyi magyar bábtársulat vesz részt a találkozón. A közönség előtt bemutatkozik a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a székelyudvarhelyi Udvarhely Bábműhely, valamint a házigazda Lilliput Társulat. Ezenkívül vendégként szerepel majd a debreceni Vojtina Bábszínház is.

A fesztiválon a főiskolás hallgatók is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai néhány rövidebb darabbal vesznek részt a fesztiválon.

A rendezvény keretében bemutatják Biró Árpád Levente Mesék a paraván mögül című tanulmánykötetét, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakos hallgatóinak munkáiból összeállított 70 év báb című kiállítást.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában