Páratlan gyűjtemény

2021.10.17. 07:12

Különleges hangszerekkel gyarapodott a Zenetörténeti Múzeum

Egy Stowasser márkájú basszustárogató és egy Sáránszky-hegedű megvásárlásával gyarapította a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének Zenetörténeti Múzeumát a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Mint a Bölcsészettudományi Kutatóközpont közleményében olvasható, az 1920-as évek körül készült, Stowasser márkájú hangszer nevét készítője, Stowasser János után kapta, akinek 1897-ben szabadalmazott szoprántárogatója nemzeti hangszereink közé tartozik, és széles körben elterjedt. A hangszerkészítő mester a 20. század elején egész tárogatócsaládot hozott létre, különféle méretekben, hangfekvésekben, így basszusban is.

A közlemény szerint a Zenetörténeti Múzeum gyűjteményébe kerülő hangszer, amelyet Mali István, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar klarinétművésze ajánlott fel az intézménynek, kuriózum, mivel ismereteik szerint a világon csak két darab maradt fenn belőle. A másik hangszer az Egyesült Államokban található. Különlegességét az is növeli, hogy egyedi példány: korpusza brazil cocobolo rózsafából készült, kézileg kivitelezett rézbillentyűkkel. A hangszer a kora ellenére kitűnő állapotban van, játékra is alkalmas, igazi mestermunka.

A másik a hangszer kapcsán kitérnek rá, hogy a múzeum dolgozói folyamatosan figyelemmel kísérték az eladó hangszereket, és így találtak rá az eladásra kínált, nagyon szép, hibátlan állapotú, 1957-ben Sáránszky mester által készített hegedűre, amelyet Vágvölgyi Éva, a Dohnányi Zeneiskola hegedűtanára, szolfézstanára még tízévesen kapott szüleitől.

„A megvásárolt hangszer különleges helyet foglal majd el a Zenetörténeti Múzeum gyűjteményében, amelynek egyik legértékesebb részét a hegedűk jelentik, azon belül is a magyar hegedűkészítés fénykorából, a 20. század első feléből származó mesterhegedűk csoportja”

– írják.

Emlékeztetnek rá, hogy 2014. október elseje óta a múzeum állandó kiállításának része az Egy 20. századi hegedűkészítő műhely és magyar mesterhegedűk című tárlat, amely Pilát Pál (1860-1931) és Sáránszky Pál (1919-2000) műhelyének tárgyaiból, valamint a Zenetörténeti Múzeum 20. századi hegedűgyűjteményének anyagából mutat be válogatást. Sáránszky által készített hegedűvel azonban eddig még nem rendelkezett a múzeum.

A különleges hangszerek a Zenetörténeti Múzeum állandó kiállításában kapnak helyet.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában